<P class="MsoNormal">Dzurinda nem fogadja el pénzügyminisztere visszahívását

Vágólapra másolva!
Nem fogadja el a szlovák kormányfő a kormánykoalícióban részes Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) javaslatát Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter leváltására.
Vágólapra másolva!

Mikulás Dzurinda kedden Pozsonyban újságíróknak azt mondta: miniszterelnökként nem ért egyet Schmögnerová menesztésével.

Pavol Koncos, az SDL elnöke ugyanezen a sajtótájékoztatón azt mondta: ezek után azt várja Schmögnerovától, hogy személyesen Rudolf Schuster államfőhöz nyújtsa be lemondását. Szlovákiában a miniszterelnök alkotmányos joga a kormánytagok menesztése - írta a Reuters.

Schmögnerovát a kormányba őt delegáló koalíciós párt a hétvégén lemondásra szólította fel, azzal az indokkal, hogy a miniszter "nem a párt eszméit érvényesítette" minisztériumában. A pénzügyminiszter közölte, hogy nem enged a nyomásnak, önként nem adja be lemondását, hanem megvárja, amíg a párt végrehajtó testülete hivatalosan visszahívja. Az SDL vezető szerve hétfőn ezt meg is tette.

Az SDL már régóta bírálja saját miniszterét, túlságosan jobboldalinak tartva Schmögnerová szigorú reformintézkedéseit, azonban most szólította őt fel először nyíltan lemondásra. A Demokratikus Baloldal Pártja, amely az 1998-as választások után a második legnagyobb koalíciós pártként lépett be a kormányba, jelenleg 5 százalék alatti támogatással bír, s ezzel be sem kerülne a parlamentbe.

(MTI)

Korábban:

Menesztették a kemény kezű szlovák pénzügyminisztert
(2002. január 22.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!