A legutóbbi negyedévben a British Airways bevétele 1,839 milliárd font volt, 19,9 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi negyedévi 2,295 milliárd fontnál.
A társaság forgalma a szeptember 11-i terrorakciókat követően közel egyötödére esett vissza. A csökkenés főként a British Airways transz-atlanti járatain volt szembetűnő, ahol egyébként a brit légitársaság piaci pozíciói kifejezetten erősek voltak az utóbbi években. A jelentés szerint azonban rövidesen várható, hogy a forgalom megint bővül, mivel a terrorizmustól való félelem fokozatosan alábbhagy.
A legnagyobb európai légitársaság, a British Airways hétfőn, a piaci várakozással ellentétben, nem hozta nyilvánosságra üzleti tervét, amelyben az előrejelzések szerint további járat- és létszámcsökkentések szerepelnek. Az elmúlt hétvégén a brit sajtóban napvilágot látott híresztelések szerint mintegy 16 ezer munkavállalótól válik meg a Légitársaság a közeljövőben. Csak annyit közöltek, hogy eddig már sikerült 8,5 százalékkal mérsékelni a költségeket, a szállítókapacitás 16,3 százalékos csökkentése mellett.
Tényleges haladás értünk el költségeink kezelésében, de még számos más, jelentős kihívásnak kell eleget tennünk, amelyek közül néhány nyilvánvaló volt már szeptember előtt is - mondta Rod Eddington vezérigazgató.
(Üzleti Negyed)
Ajánlat: