Kevesebb magyar élelmiszer a boltokban

Vágólapra másolva!
Az élelmiszer- és dohányipar teljes termelése folyóáron számolva a múlt évben 1850-1900 milliárd forint körül alakult - hangzott el az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) V. tisztújító küldöttközgyűlését követő sajtótájékoztatón. Az élelmiszerek iránti kereslet tavaly 4 százalékkal bővült, de a szövetség tagjainak belföldi értékesítése csökkent.
Vágólapra másolva!

Boródi Attila, a szervezet ügyvezető alelnöke közölte: a termelés értéke emelkedett az előző évhez képest, amikor 1700 milliárd forint körüli összeget tett ki, de a cégek belföldi értékesítése négy-öt százalékkal esett vissza tavaly, éves összevetésben. Piros László főtitkár szerint ez azt jelzi, hogy a kiskereskedelmi forgalomban emelkedett az importáruk aránya. A szakértők emlékeztettek: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az élelmiszer kiskereskedelem forgalma a múlt évben 4 százalékkal emelkedett.

Piros László szerint a legális kiskereskedelmi élelmiszerforgalom értéke Magyarországon tavaly 1600 milliárd forint körül alakult. A számítások szerint ennek a forgalomnak mintegy 10 százaléka az importtermékek forgalmának részesedése az összforgalomból.

Tavaly a csökkenő belföldi keresletet a cégek az export növelésével kívánták ellensúlyozni, ezért a kivitel a múlt évben 2 százalékkal nőtt éves összevetésben. Jelenleg az összélelmiszer-forgalmon belül 80 százalék belföldön, míg 20 százalék külföldön talál gazdára a magyar élelmiszerekből.

A küldöttközgyűlés Csodó Tibort, a Cerbona Rt. elnök-vezérigazgatóját választotta a szervezet elnökévé. A leköszönő elnököt, Farkas Imrét, a Zalahús Rt. elnök-vezérigazgatóját tiszteletbeli elnökké választották.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!