A Malév charterosztályának vezetője, Laczkó-Bérdy Ildikó a Világgazdaságnak elmondta, hogy a cég heti 30-35 járat indítását tervezi, többnyire a népszerű tengerparti célállomásokra. Az osztályvezető elmondta, hogy tavaly egy repülőgép bérlése átlagosan 4,5-6,5 millió forintba került egy útra, és ezek az árak idén csak kis mértékben nőnek. A Malév egyébként az idei megrendelések felére már megkötötte szerződését a partnercégekkel.
A HTC Utazásszervező Kft. és a Jorgos Travel csődje miatt nehéz helyzetbe kerülő Pannon Airlines idén visszatér a charter-piacra, várhatóan heti hét járattal, amelyet kedvező körülmények esetén további 5-6 járattal szeretnének növelni. A Pannon Airlines Tu-154-es típusú gépét 4-8 millió forintért bérelhetik ki az utazási irodák, de egy újabb Boeing utasszállító beszerzését is fontolgatják a vállalatnál. Molnár János, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Pannon Airlines tavaly törleszteni tudta felhalmozott adósságait.
A charter-piac új szereplője a Pannon Airlines korábbi vezetői által alapított Aero Pannonia légitársaság lehet, amely egyelőre csak vizsgálja a lehetőségeket, és a stabil ügyfélkör kialakításáig nem tervezi repülőgépek beszerzését.
A tavalyi évben jelent meg Magyarországon a cseh alapítású Travel Service, amely az idén heti 24 géppel repül, és elsősorban a biztonságos működés kialakítására, illetve a megszerzett piaci részesedés biztosítására törekszik.
(Üzleti Negyed)
Ajánlat:
Korábban:
A Malév nyerő helyzetbe került a charterpiacon
(2001. november 30.)
A verseny csírái a charterpiacon
(2001. április 28.)