Elindult az amerikai acéloffenzíva

Globális kampányba kezdett az amerikai kormányzat a túltermelési krízis mélypontjára érkezett nemzetközi acélipar stabilizálása érdekében. A kereskedelmi minisztérium tárgyalódelegációk tucatjait küldi Tokióba, Szöulba, Pekingbe és Brüsszelbe, hogy az érintett országok kormányait és a meghatározó acélipari vállalatokat meggyőzze a radikális termelés-visszafogás elkerülhetetlenségéről. A vállalatok hajlanának az alkura, de csak azzal a feltétellel, ha az USA eláll az acél importtarifái egyoldalú emelésének tervétől.

Az első delegáció hétfőn kezdte meg a tárgyalásokat Tokióban, s Szöul, valamint Peking után két hét múlva tartják a legnehezebbnek ígérkező fordulót Brüsszelben az Európai Unió államainak képviselőivel. Az amerikai kereskedelmi diplomácia átkaroló hadműveletének keretében külön találkozókat szerveznek Párizsban az orosz és az ukrán kormány megbízottjaival, miközben a déli fronton, azaz Dél-Amerika meghatározó acéltermelő országaiban, többek között Brazíliában és Argentínában is beindítják a meggyőzési kampányt.

Tény, hogy a kereslet csökkenése és a gyártókapacitások bővülése miatt idén húszéves mélypontra zuhant az acél ára. A kereslet globálisan 721 millió tonnára esett, az acélipar össztermelése azonban becslések szerint idén eléri a 835 millió, az összkapacitás pedig az 1 milliárd tonnát. A gyártók mindeddig nem voltak hajlandók termelésüket a kereslethez igazítani, ami különösen a széttagolt és sokszereplős amerikai piacon sodorta katasztrofális helyzetbe az acélipari vállalatokat. Európában a helyzet valamivel jobb: az iparágban nagyszabású konszolidációs folyamat kezdődött, amely idén a luxemburgi Arbed, a spanyol Aceralia és a francia Usinor fúziójával létrehozta a világ legnagyobb acéltermelő vállalatát. Joseph Kinsch, az Arbed jelenlegi elnöke mindemellett elismeri, hogy a piaci viszonyok negyven éve nem alakultak ilyen kedvezőtlenül az ágazatban.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy az amerikai piac bizonyult a legsérülékenyebbnek: az olcsó importdömpinggel szemben a kevésbé termelékeny hazai vállalatok képtelenek felvenni a versenyt. A kereskedelmi diplomáciai kampány elsősorban az amerikai acéllobbi nyomására indult meg, de szorosan kapcsolódik a 30 legfejlettebb országot tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) acélstratégiájához. Az OECD-országok, valamint Kína, Brazília, Ukrajna és Oroszország a jövő hónapban Párizsban igyekeznek egyezségre bírni a különböző, ellenérdekelt feleket.

Washington egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy már jövő februárban bejelentse az amerikai import tarifájának 50 százalékos emelését. Az európai acéltermelőket tömörítő kereskedelmi szervezet, az Eurofer szerint az USA ezzel csak rontana a helyzeten: a fölös kapacitás jelentős részének kizárása az amerikai piacról az árak további csökkenéséhez és vállalati csődsorozatokhoz vezethetnek. Európába idén 31 millió tonna olcsó importacél érkezik, míg az USA-ban idén jelentősen, 30 százalékkal csökkent a tavalyi, rekordnak számító 37,8 milliós behozatal.

Az EU és az USA konfliktusát tovább bonyolítja, hogy a felesleg számottevő része a volt szovjet blokk országaiból, elsősorban Oroszországból és Ukrajnából kerül a világpiacra: ezek az országok állítják elő a világ össztermelésének 13 százalékát, míg részedésük az acélfelhasználásban mindössze 5 százalék. A posztszovjet országok a termeléscsökkentés fejében speciális OECD -alap felállítását követelik, amely fedezné a bezárások költségeit, és enyhítené a régióban politikailag rendkívül veszélyes munkanélküliség terheit.

A megoldás egyértelműen a kapacitások radikális csökkentése, a költségek elosztásában azonban az egyes országoknak a rendkívül nehéznek ígérkező tárgyalássorozaton kell megállapodniuk. Amerikai részről talán megoldást jelenthet az az új koncepció, amely szerint az USA elengedné az importvámok emelését azon országoknak, amelyek vállalják a kapacitáscsökkentést. Az európai acéltermelők ugyanakkor ahhoz is ragaszkodnak, hogy Amerikának - saját termelésének jelentős visszafogása mellett - piaci szabályzókon keresztül kell megindítania a konszolidációs folyamatot saját acéliparában a felesleges kapacitás visszaszorítása és az ágazat teljes szerkezetátalakítása érdekében.

A tárgyalások megindultak, az álláspontok mindeddig alig közeledtek egymáshoz. Az egyetlen biztató momentum, hogy az összes érintett fél tisztában van az ágazatot sújtó válság mélységével, s hogy ezúttal aligha állhatnak fel a tárgyalóasztal mellől életképes, jóllehet mégoly fájdalmas kompromisszumos megoldás nélkül.

Harkányi András

(Magyar Hírlap)

Korábban:

A Dunaferrt megdöbbentették a dömpingvádak
(2001. november 27)