A csatlakozók csak 2014-ben juthatnak uniós agrártámogatáshoz

Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy az EU-hoz 2004-ben csatlakozni kívánó országoknak akár tíz évig is várniuk kell, mielőtt teljes mértékben részesedhetnének az uniós mezőgazdasági támogatásokból - írta szerdán a Financial Times. A felvételre váró országok a csatlakozás pillanatától ugyanolyan elbánásban szeretnének részesülni, mint a régi uniós tagországok.
Vágólapra másolva!

A londoni lap kontinentális kiadásában közölt brüsszeli tudósítás emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság várhatóan e hónap végén tesz javaslatot, mi legyen az unió álláspontja a csatlakozási tárgyalásokon, a mezőgazdasági és a regionális támogatásokkal kapcsolatos fejezetekben. A tudósító értesülései szerint a bizottság hosszú, 5-10 éves átmeneti időszakokat fog javasolni a jelenlegi tagországokra alkalmazott agrártámogatási szintek elérésére.

Az átmeneti időszak nem lehet túl rövid, mert időt kell hagyni ezekben az országokban a szükséges szerkezetátalakítási folyamatra - idézte a lap a bizottság egyik tisztségviselőjét. Az illetékes úgy véli, hogy ha az új tagországok már csatlakozásuk pillanatától kezdve megkapnák a támogatások teljes összegét, az rendkívüli gazdasági torzulásokat idézne elő, és nem ösztönözné az agrárszektor szerkezetének átalakítását.

A tagjelöltek álláspontja ezzel kapcsolatban változatlanul az, hogy nem tartják elfogadhatónak a közös agrárpolitika ilyen kettéválasztását, és csatlakozásuk pillanatától fogva egyenrangú elbánásra tartanak igényt e téren is.

A mezőgazdasági és a regionális támogatások ügye valószínűleg a csatlakozási tárgyalások legnehezebb része lesz, mert ezekre jut a közös uniós költségvetés összesen 80 százaléka - emlékeztet a lap.

(MTI)

Ajánlat:

Európai Unió

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!