Hallgat a 750 millió dolláros sikkasztással vádolt dolgozó

Vágólapra másolva!
A legnagyobb ír kereskedelmi bank, az Allied Irish Bank a jövőben Dublinba költözteti treasury-osztályát és devizakereskedéssel foglalkozó részlegét - döntött több órás csütörtök esti válságtanácskozásán a pénzintézet igazgatósága. Szerdán került nyilvánosságra, hogy a bank amerikai leányvállalatának egyik alkalmazottját 750 millió dolláros sikkasztással vádolják.
Vágólapra másolva!

Eddig az Allied Irish Bank (AIB) nem ellenőrizte tengeren túli treasury-részlegét - mondta a Financial Timesnak a pénzintézet egyik, magát megnevezni nem kívánó illetékese.

A csütörtöki válságtanácskozás után Michael Buckley vezérigazgató azt mondta: nincs kétsége afelől, hogy John Rushnaknak, a cég alkalmazottjának köze van a sikkasztáshoz. A bank vezetése szerint Rushnak fiktív devizaügyletek kötésével próbálta fedezni az általa okozott veszteséget - írja a BBC.

A nyomozóhatóságokkal sokáig készségesen együttműködő, majd gyanúsítottá vált Rushnak Baltimore-ban lévő lakása ajtajában újságíróknak nem kívánta kommentálni a bank állításait.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

750 millió dolláros sikkasztás egy ír banknál
(2002. február 6.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!