Az első negyedévben magánimportban 8 ezer, kereskedelmi forgalomban 9 ezer autót hoztak be Magyarországra; mindkét adat több mint kétszerese az egy évvel korábbinak.
A vámhivatal illetékese a lapnak elmondta: míg a behozott autók tavalyi átlagos vámértéke 400 ezer forint volt, addig az első negyedévben a szigorúbb szabályozás miatt ez az összeg 750 ezer forint fölé emelkedett. A tavaly december közepe óta hatályos rendelkezés azonban könnyítéseket is tartalmaz: míg korábban családonként, most személyenként lehet külföldről autót behozni. Szigorítást jelent ugyanakkor, hogy csak azok vásárolhatnak autót külföldön, akiknek jogosítványuk van.
A Világgazdaság összeállításából kiderül: a használt autók mellett az újak iránti kereslet is számottevően bővül. Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke előzetes adatként közölte, hogy az év első három hónapjában mintegy 10-15 százalékkal több új autót vettek, mint egy évvel korábban.
(Üzleti Negyed)
Ajánlat:
Autó
(az Üzleti Negyed rovata)
Korábban:
Kevesebb autót vesznek Nyugat-Európában
(2002. március 13.)
Mindennapos a külföldről hozott használt autók alulszámlázása
(2002. január 22.)
Jó évet hagytak maguk mögött a hazai autókereskedők
(2002. január 17.)