Élénkül a német gazdaság

Vágólapra másolva!
A bővülő kivitelnek és a növekvő kormányzati kiadásoknak köszönhetően az első negyedévben a német gazdaság 0,2 százalékkal bővült negyedéves összevetésben; elemzők 0,1 százalékos növekedésre számítottak - közölte a Bloomberg hírügynökség. Éves szinten az eurózóna legnagyobb gazdasága 0,2 százalékkal szűkült, amire a hírügynökség adatai szerint 1993 óta nem volt példa. 2001 utolsó három hónapjában 0,3 százalékkal csökkent az ország GDP-je.
Vágólapra másolva!

A német gazdasági növekedés elsősorban az export 1,9 százalékos negyedéves bővülésének és a kormányzati kiadások 0,4 százalékos növekedésének köszönhető. A Bloomberg által megkérdezett szakértők emlékeztetnek: a növekedés felemás, mivel a munkanélküliség az elmúlt 16 hónapból 14-ben nőtt, míg a kiskereskedelmi forgalom az elmúlt év 8 hónapjában csökkent.

A szakemberek úgy vélik, hogy a trend egész évben folytatódik: a gazdasági növekedést a belső kereslet élénkülése továbbra sem segíti, fellendülés csak a kivitel növekedésétől várható.

Hans Eichel pénzügyminiszter csütörtökön közölte: a német kormány továbbra is 0,75 százalékos idei gazdasági növekedésre számít. Elemzők szerint legalább 2 százalékos GDP-bővülés szükséges a munkanélküliség mérséklődéséhez.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Növekvő munkanélküliség és bizonytalanság Németországban
(2002. május 7.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!