A településeké lesz a gépjárműadó egésze

Vágólapra másolva!
A jövő év január 1-ejétől a gépjárműadó teljes egészében az önkormányzatokhoz kerül. Ezt Lamperth Mónika, hétfőn kinevezett új belügyminiszter jelentette be - írja a Világgazdaság. Az új szabályozás elősorban a nagyobb lélekszámú városokban eredményez majd bevétel-növekedést.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyminisztérium illetékese a Világgazdaságnak elmondta, hogy a települések által kötelezően kivetett gépjárműadó mértékéről - az alsó és felső határ között - egy 1996-os törvény alapján az önkormányzatok dönthetnek. Az érvényben lévő jogszabály szerint minden megkezdett 100 kilogramm után 600 forint adót kell fizetni évente, de a helyhatóságok ennél magasabb, legfeljebb 1000 forintos éves díjat is megállapíthatnak.

Amennyiben a minimális mértékű - 600 forintos - gépjárműadót határozza meg egy település, úgy jelenleg a bevételből 50-50 százalékban osztozik a helyi önkormányzat és a központi költségvetés. Ha a helyi önkormányzat az alsó határnál nagyobb összegű gépjárműadót vet ki, akkor a különbözetből származó bevétel teljes egészében az önkormányzatnál marad.

Az új szabályozással a teljes összeg helyben maradása szakértők szerint elsősorban a nagyobb lélekszámú városoknak jelent bevétel-növekedést.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Autó
(Az Üzleti Negyed rovata)


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!