A nagyfogyasztók importálhatnak is áramot

Vágólapra másolva!
Remélhetően négy-öt év múlva már nem lesz hiány az átviteli kapacitásokban, így valóságos verseny alakulhat ki a hazai árampiacon. Az országhatáron átmenő kapacitásokat addig is árverésen értékesíti majd a rendszerirányító.
Vágólapra másolva!

A magyar villamos energia alaphálózat-fejlesztése 1997 és 1999 között lelassult. A lemaradást a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. fokozatosan kezdte el csökkenteni 2000 közepétől, elindítva két távvezetékszakasz kiépítését. A Paks és Pécs közötti rendszer már egy Horvátországgal megkötött egyezség jegyében valósul meg, s idővel újabb megállapodás is megszülethet hazánk és Szlovákia között. A nagyfogyasztók mindenesetre már a jövő évtől kezdődő piacnyitást követően is érdekeltek lesznek a hálózati importkapacitások kihasználásában. De valóságos versenyre csak akkor van lehetőség, ha az MVM hosszú távú erőművi szerződései alapján termelt áramon kívül akár külföldről is vásárolhatnak a feljogosított cégek.

Az új villamosenergia-törvény az alaphálózatok fejlesztését kényszerpályára állította: a rendszerirányítónak kétévenként el kell készítenie a hálózatfejlesztés tervét. Bán Tamás, a Mavir (Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító) Rt. elnök-vezérigazgatója szerint 2005 körül - amennyiben a szomszédos országokkal a tervezett közös hálózatfejlesztések megvalósulnak - már enyhülhet a határon keresztül történő átviteli kapacitáshiány, s valóságos verseny alakulhat ki a hazai árampiacon. A rendszerirányító társaság a villamos energia határon átmenő ki- és beszállítását megtagadhatja, illetve csökkentheti a törvényben meghatározott esetekben. Ha az érintett rendszerirányítók együttműködése lehetővé teszi, az átviteli kapacitásokat - túljelentkezés esetén - honlapján meghirdetett árverésen értékesíti majd a Mavir.

Az új villamosenergia-törvény szerint a teljes hálózat fejlesztésének igényét - a hálózati engedélyesek által készített fejlesztési tervek, ajánlások alapján - a rendszerirányító határozza meg. Azzal azonban számolni kell, hogy az átviteli hálózat tulajdonosa a rendszerirányító felhívása ellenére mégsem végzi el a szükséges fejlesztést. Ha így történik, akkor a Mavir pályázatot ír ki, s a beérkező ajánlatokat elbírálja, majd jóváhagyásért megküldi a Magyar Energia Hivatalnak.

Hazánkban az Európai Unió egyes államainál - Olasz- és Írország - átláthatóbb viszonyok alakulhatnak ki. Az új törvény szerint az "átviteli engedélyes" - azaz az MVM Rt. - joga lesz az átviteli díj beszedése, amely bevétel, az európai piacnyitási elvek szerint csak a hálózat üzemeltetésére, karbantartására, fejlesztésére fordítható. Bán Tamás úgy látja, az európai gyakorlat alapján Magyarországon is fontos hangsúlyozni a rendszerirányító nonprofit jellegét. Ez nem zárja ki a részvénytársasági formát, de speciális szabályoknak kell érvényesülniük, amely alapján transzparensé válnak a rendszer-irányítási díjbevételek. Az átviteli hálózat vonatkozásában is - kizárva a keresztfinanszírozás lehetőségét - hasonló elvet kellene érvényesíteni.

(Magyar Hírlap)


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!