A válaszadók saját pénzügyi helyzetüket a májusi csökkenés ellenére még mindig jobbnak látják, mint márciusban. Az ország gazdasági helyzetének megítélése alig romlott, s a háztartások kedvezőbbnek látják, mint az év elején. A következő 12 hónapban is enyhén romló, de azért alapvetően kedvező gazdasági helyzetet várnak.
A felmérés szerint májusban valamivel erőteljesebb áremelkedést érzékelték a válaszadók, mint egy hónappal korábban, s inflációs várakozásaik sem mérséklődtek. A lakosság a munkanélküliek számának mérsékelt növekedését várja, a vásárlási kedv ugyanakkor kissé mérséklődni látszik. Az áprilisnál valamivel kevesebben gondolják úgy, hogy most kedvező az alkalom a megtakarításra, ennek ellenére a következő 12 hónapban minden korábbinál többen tervezik, hogy megtakarítanak.
Magyarország hét régiója közül Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon és Közép-Magyarországon javultak a háztartások várakozásai. Ezzel szemben Észak- és Dél-Alföldön, valamint a Közép- és Nyugat-Dunántúl megyéiben romlottak.
Az üzleti várakozások a tavalyi visszaesés után idén - április kivételével - javultak, és az akkori visszaesés is átmeneti volt: májusban a bizalmi index 4,6 ponttal, -4,7-re emelkedett. Az iparban egyaránt pozitívabbá vált az elmúlt és következő időszakra vonatkozó termelési színvonal megítélése, a megrendelésekről, ezen belül az exportrendelésekről alkotott vélemény. A növekedési kilátások javulásával párhuzamosan az ipari vállalkozások saját termelésű készleteik csökkenését érzékelték. Az építőiparban lényegében nem változtak a várakozások, a rendelésállomány megítélése negyedik hónapja változatlan. A kereskedelemben az eddigi és várható üzletmenet jelentős javulását jelezték. |
A lakossági és az üzleti indexek változásainak eredményeként a GKI szezonálisan kiigazított konjunktúra-indexe az áprilisi visszaesés után májusban ismét emelkedett. Az index értéke 2,9 ponntal, -4,1-re nőtt.
(Üzleti Negyed)
Ajánlat: