<P class="MsoNormal">A kánikula a klímapiacot is fellendítette

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napok kánikulája nem csak az üdítők, ásványvizek és sör forgalmát lendítette fel, hanem a klímaberendezések eladásait is jelentősen meglódította. A hirtelen felmerült igényekre jellemző, hogy a kereskedők többsége gyakorlatilag már eladta az egész évre tervezett mennyiséget.
Vágólapra másolva!

Mecséri Ildikó, az eBolt marketingvezetőjének az Üzleti Negyednek elmondta, hogy elsősorban a mobil és az ablakba szerelhető modellek iránt nőtt meg náluk a kereslet, szemben a tavalyi év tendenciájával, amikor a split típusú klímákat választották gyakrabban. Az árkategóriát tekintve a 150 ezer forint körül mozgó klímák bizonyultak a legnépszerűbbnek.

A Herta Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója, Korpás Béla ugyancsak ugrásszerű növekedésről számolt be klímakereslet terén, ugyanis csak az elmúlt hét végén közel 100 klímaberendezést és majdnem 600 ventilátort értékesíttek szemben a korábbi 5-10 darabos eladási átlaggal. Az ügyvezető ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy a hazai klímavásárlási szándék ennyire függ az időjárástól, ugyanis ez igencsak kockázatossá teszi a forgalmazást: ha elmarad a hőség, akkor az importőrök nyakán maradhat a készlet.

A kereskedők szerencséjére idén másként alakult a helyzet, ugyanis a Herta a saját importjából származó éves, mintegy 1000 darabos importkészletét gyakorlatilag már eladta, és Korpás tudomása szerint a többi importőr is túladott a készletei jelentős részén.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Milyen klímát válasszunk?

eBolt

Herta


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!