Súlyos recessziót várnak Izraelben

Vágólapra másolva!
Most már csak a derűlátó közgazdászok számítanak arra, hogy idén az izraeli gazdaság teljesítménye fél százalékkal csökken; a palesztin felkelés által okozott egyre növekvő költségek, az emelkedő kamatok és a vártnál lassabb exportnövekedés miatt egyre sötétebbnek tűnnek az ország gazdasági kilátásai.
Vágólapra másolva!

A Dow Jones kedden közölt elemzése szerint az új előrejelzések most már 1,5-1,8 százalék közötti GDP-visszaesést jósolnak 2002-re a tavalyi 0,6 százalékos csökkenés után. Két éve még 6,4 százalékkal emelkedett a hazai össztermék értéke Izraelben.

Az izraeli kereskedelmi kamarák szövetsége a korábbi, 0,5-1,0 százalék közötti GDP-csökkenési sávról 1,5 százalékra rontotta az idei visszaesés mértékére adott előrejelzését. A szervezet főközgazdásza szerint a bruttó beruházási érték 5 százalékkal, az export 7 százalékkal, az import 6 százalékkal csökken az idén, a magánfogyasztás mérsékelt, 2 százalékos növekedése mellett.

Az izraeli gyáripari szövetség a legborúlátóbb a gazdasági szervezetek között: a csoport 1,8 százalékos idei GDP-visszaeséssel számol, azonban jövőre már 1-2 százalékos növekedésre számít abban az esetben, ha a belbiztonsági helyzet nem javul, és 3 százalékosra akkor, ha történik kedvező változás.

Az izraeli statisztikai hivatal keddi adatai szerint egyébként áprilisban 10,6 százalékos volt a munkanélküliség, február óta változatlan, tíz évi csúcsérték. A tavalyi év elején 8,7 százalék volt az állástalanok aránya.

Az izraeli központi bank június első hetében a recesszió ellenére 1,5 százalékponttal 7,1 százalékra emelte irányadó leszámítolási rátáját a folyamatosan erősödő inflációs nyomásra hivatkozva. A kamatemelést kísérő közlemény szerint a 12 havi infláció egy ideje már felette jár a 3 százalékban meghatározott árstabilitási felső tűréshatárnak, s nemrégiben átlépte az 5 százalékot is.

A parlament június elején - komoly fennakadások, koalíción belüli lázadás és kormányválság után - második olvasatban elfogadta a kormány erőteljes megszorító csomagtervét. A tervezet egyebek mellett 6 milliárd sékeles kiadáscsökkentést és 3 milliárd sékeles adóemelést tartalmaz, s 3,0 százalékról 3,9 százalékra növeli a költségvetés GDP-arányos idei tervezett hiányát. Szilvan Salom pénzügyminiszter szerint a megszorító csomag nélkül a hiány 6 százalékra is duzzadhat.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!