Pénzpiaci kereskedők a forint elmúlt napokban tapasztalt gyengülésének egyik okát a hét közepén napvilágra került romló egyensúlyi mutatókban látják, ennek ellenére a kutatóintézetek érdemben nem módosítják korábbi előrejelzéseiket. Ami pedig a gazdasági növekedést illeti, a Kopint-Datorg Rt. legfrissebb elemzésében jelentős mértékben, fél százalékkal, 3,7 százalékra emelte az idei GDP-emelkedésre tett előrejelzését. Igaz, mindezt magasabb infláció és nagyobb hiány mellett tartják csak elképzelhetőnek. Az első negyedéves, 2,9 százalékos növekedéssel a magyar gazdaság túljutott a megpróbáltatásokon, az év második felében ennél rendre magasabb növekedést várnak az elemzők.
Az első negyedéves adatok szerint a szolgáltatási szektor és az építőipar húzta a magyar gazdaságot - emlékeztetett Bartha Attila, a Kopint kutatója. A reálbérek növekedése 10 százalék fölé ugrott, aminek következtében a lakossági fogyasztás 6 százalékkal nőtt. Ennek ellenére a gazdaságot az exportrendelések lendítik előre - tette hozzá a kutató. Az intézet szerint a lakossági fogyasztás növekedése újabb erőt ad a gazdaságnak, ezért emelte növekedési előrejelzést a Kopint 3,7 százalékra, jövőre pedig 4,6 százalékos GDP-növekedést jósolnak.
Jelentősen rontották viszont az egyensúlyi mutatókra tett előrejelzésüket a kutatók: márciusban még kétmilliárd eurós fizetésimérleg-hiányt jósoltak, az e héten napvilágra került májusi adatok szerint a deficit 1,4 milliárd euró volt. Az új prognózis szerint a mérlegben decemberre 2,4 milliárd eurós hiányt vár a Kopint-Datorg. A májusi adatokra gyorsan reagált a piac, ezzel együtt nem lesz olyan nagy a mérleghiány: a nemzetközileg elfogadható mérték, a GDP 4 százaléka alatt marad. Ennél magasabb volt a deficit 1998-ban és 1999-ben, amit kinőtt a magyar gazdaság - tette hozzá Bartha Attila.
A kétéves költségvetés idei számai már nem jelentenek semmit: ismerve a korábbi kormány által hagyott kötelezettséget és az új kormány vállalásait, az államháztartás hiánya az eredeti 505 milliárd forinttal szemben 700 milliárd forint lesz - vélekedett Palócz Éva, az intézet tudományos vezérigazgató-helyettese. Jövőre elkerülhetetlen lesz a költségvetés szigorítása, a hiány 200 milliárd forinttal könnyedén mérsékelhető - vélekedett Palócz Éva.
Az év egészére 5,9 százalékos inflációt várnak a kutatók, ami 0,7 százalékkal magasabb a három hónappal ezelőtti felméréskor várt értéknél. A forint elmúlt hónapokban tapasztalt erősödése nem gyakorolt érdemi hatást az infláció csökkenésére a piac rugalmatlansága miatt. Ezért Palócz Éva szerint hiba lenne a jegybanki kamatemelés, hisz az a magas fogyasztási hiteleket csekély mértékben emelné, így nem hatna a fogyasztásra, a vállalati beruházásokat viszont nagymértékben visszavetné.
Papp Zsolt
(Magyar Hírlap)
Ajánlat:
Makro
(az Üzleti Negyed rovata)