Statoil: öt százalékos nyereségcsökkenés

Vágólapra másolva!
A norvég állami ellenőrzésű olajcég, a Statoil hétfői bejelentése szerint adózás előtti nyeresége a várnál kisebb mértékben, öt százalékkal esett a második negyedben, mert a növekvő kitermelés segített ellensúlyozni a gyenge olajárakat.
Vágólapra másolva!

A Statoil azt is közölte, hogy jó úton halad 2004-es olaj-és gázkitermelési, valamint nyereségcéljai elérése felé, de figyelmeztette a befektetőket, hogy a norvég korona jelenlegi ereje a dollárhoz képest megnehezítheti a hosszú távú nyereségcélok elérését.

A legnagyobb norvég olaj- és gázkitermelő adózás előtti nyeresége a második negyedévben 16,25 milliárd koronára (2,14 milliárd dollárra) csökkent az egy évvel azelőtti azonos időszak 17,11 milliárd koronás eredménye után. Az adat jelentősen meghaladja a Reuters elemzőinek 14,74 milliárd koronás konszenzusát.

A nettó nyereség 6,06 milliárd koronára csökkent 6,23 milliárdról, de így is jelentősen meghaladja az 5,53 milliárdos elemzői várakozást. A cég gazdálkodásán belül a gázrészleg teljesítménye volt a legjobb a negyedben. A cég részvényei kora délután 1,63 százalékot estek, 60,50 koronára Oslóban.

(MTI)

Ajánlat:

Statoil

Korábban:

Egységesítik a gázolaj jövedéki adóját az unióban
(2002. július 24.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!