Mindenről tudtak a WorldCom vezetői

Vágólapra másolva!
A csődbement távközlési óriáscég két vezetője már márciusban tudomást szerzett arról, hogy a cég könyvelése kérdéseket hagy maga után - derült ki a könyvelési botrányba keveredett cég átvilágítása során. A WorldCommal kapcsolatos vizsgálat kiderítette, hogy a Citigroup bankcsoportnak is köze volt a csalásokhoz.
Vágólapra másolva!

Március 18-án küldték el azt az emailt, amelyben a WorldCom akkori vezérigazgatóját, Bernard Ebberst, és a cég pénzügyi vezetőjét Scott Sullivant figyelmeztették, hogy gondok vannak a vállalat éves jelentése körül, állítja a jelenlegi vizsgálat fényében az Egyesült Államok képviselőházának pénzügyi bizottsága. Ezt megelőzően, március 12-én a Salomon Smith Barney (SSB) azóta felmondott távközlési elemzője, Jack Grubman is figyelmezette Scott Sullivant, hogy az SSB vételre ajánlott részvénylistájáról lekerül a WorldCom papírja. Grubman azelőtt tette ezt, hogy az információ a befektetőkhöz eljutott volna, írja a BBC News Online. Grubman ezen kívül kiemelte azt a levélben, hogy nem ő a felelős azért, hogy a WorldComot levették a listáról.

A terhelő levelezés 65 évet jelenthet

Grubman levelét Sullivan továbbította főnökének, Ebbersnek, áll a vizsgálati jelentésben. Az átvilágítás egy harmadik emailre is kitér, amiben Sullivan megpróbált kitérni a Moody's Investors Service befektetői tanácsadó kérdései elől. Ezekből a levelekből nyilvánvalóan kiderül, hogy mind Ebbers és Sulllivan, mind Grubman folyamatosan homályosítani próbáltak az ügyben, mondta a vizsgálatot folytató pénzügyi bizottság szóvivője, Peggy Peterson.

Scott Sullivan jelenleg 10 millió dolláros óvadék fejében szabadlábon védekezik az ellene felhozott vádak ellen, a büntetése akár 65 évi szabadságvesztés is lehet, ha az esküdtszék bűnösnek találja nagy értékben elkövetett csalás, iratok megsemmisítése, és pénzügyi jelentések meghamisítása vádjában

Belekeveredett a Citigroup is

A Citigroup, mint a Salomon Smith Barney tulajdonosa is belekeveredett az amerikai könyvelési botrányokat kirobbantó WorldCom ügybe. A cég részvényeinek ára több mint 10 százalékkal gyengült kedden New York-ban. A befektetők így fejezték ki bizalmatlanságukat, miután egyre szélesedik a vizsgálat a társaság nyilvános részvénykibocsátásokban játszott szerepével kapcsolatban. A részvények árfolyamzuhanásához hozzájárult, hogy a Prudential Securities befektetési bank "eladásra" minősítette le a papírokat. A befektetési bank a csökkenő nyereségre és a jogi kockázatokra hivatkozva rontotta a Citigroup részvények besorolását.

Szeptember közepén a Kongresszus várhatóan több meghallgatást is tart majd a Citigrouppal és másokkal kapcsolatban az Enron- és a WorldCom üggyel összefüggésben. Ez rossz színben tüntetheti fel a Citigroupot - írta Mike Mayo, a Prudential Securities elemzője. Eliot Spitzer, New York állam főügyésze kiterjesztette vizsgálódásait a Citigrouppal kapcsolatban. A WorldCom korábbi és jelenlegi vezetésének tagjai több ezer részvényhez jutottak nyilvánosan kibocsátott papírokból, és ebből jelentős nyereségre tettek szert. Ezt az amerikai törvényhozás illetékes bizottsága pénteken hozta nyilvánosságra. Bernard Ebbers, a WorldCom korábbi vezérigazgatója 21 nyilvános részvénykibocsátás során összesen 11,1 millió dollár nyereségre tett szert. A Prudential Securities elemzése szerint azonban a Citigroupnak nem csak Spitzer miatt fájhat a feje. A bankcsoportnak összesen 11 milliárd dollár hitele van kint Brazíliában, ahol október 27-én elnökválasztásokat tartanak. Az amerikai bankóriás politikai kockázatokkal szembesülhet, ha a választásokat nem a szabadpiac mellett elkötelezett jelölt nyeri.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

WorldCom

Citigroup

Korábban:

Vizsgálat alatt a Citigroup és a Salomon Smith Barney

Bukott csillagok és hamis sávok - az Üzleti Negyed összeállítása

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!