Szélesednek az adósávok

Vágólapra másolva!
A Népszabadság információi szerint a pénzügyi tárca által elkészített javaslatok alapján, a ma délután kezdődő háromnapos ülésén tárgyal a kormány az adó- és illetéktörvények jövő évi változásairól. A minimálbér nem adózik majd, a legalacsonyabb adókulccsal évi 1,2 milliós jövedelemhatárig, a legmagasabb - negyven százalékos - kulccsal pedig évi 2,4 milliós jövedelmet meghaladóan számolhatunk.
Vágólapra másolva!

A jövő évi személyi jövedeleadó-táblára több variációt is kidolgozott a szaktárca, a mai kormányülésen már eldőlhet, hogy melyik változat kerül a parlament elé. Az szja-kedvezményekben is várható változás, a tervek szerint a hazai tőzsdéken jegyzett értékpapírokból elért árfolyamnyereséget nem terhelné adó és növekedne az életbiztosítások kedvezménye is, a nyugdíjjárulék után azonban jövőre már nem érvényesíthetnénk kedvezményt.

Az uniós jogharmonizáció indokolja az áfa-törvényben tervezett változtatásokat, ennek megfelelően minden termék után legalább 5 százalékos áfát kell kivetni, s az eddig kedvezményes - 0 vagy 12 százalékos - adókulccsal adózó szolgáltatások és termékek közül is bekerülne néhány a 25 százalékos áfa-körbe.

Várhatóan emelkedni fog néhány bírósági és államigazgatási eljárási illeték, s az ingatlan öröklésekor és ajándékozásakor is magasabb illetékkel kell majd számolni.

Az új adózási formáról, az egyszerűsített vállalkozási adóról (eva) elkészült javaslatokról is tárgyal ma a kormány, ugyanis az erről szóló törvényjavaslatot is a parlament elé kell terjeszteni még az őszi ülésszakban.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Jövőre drágább lesz a lakásöröklés
(2002. szeptember 14.)

Ajánlat:

Amit az egyszerűsített vállalkozási adóról tudni kell - az Üzleti Negyed összeállítása

Adó - az Üzleti Negyed rovata

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!