Készpénzben is törlesztene Oroszország

Vágólapra másolva!
A napokban megszülethet a végleges megállapodás a még fennálló, 300-350 millió dollárra becsült orosz államadósság rendezéséről. Moszkva hajlik arra, hogy a teljes adósság harmadát diszkontáron az év végéig készpénzben kifizesse - írja a Világgazdaság. A fennmaradó tartozást árukkal egyenlítenék ki.
Vágólapra másolva!

A tartozás pontos összegében még meg kell állapodni, mivel van benne egy 76 millió dollár összegű vitatott tétel. A magyar fél arra számít, hogy a megegyezés során kedvezőbb feltételeket tud kivívni, mint a többi volt szocialista ország, illetve mint amit az előző kormány alkudott ki egy harmadik féllel: a névérték 31 százalékát érte el az osztrák Meinl Banknál. Szakértők most 40 százalék körüli realizálható bevétellel számolnak.

A tartozás többi részét az orosz fél árukkal egyenlítené ki, bár konkrét tervek erre vonatkozóan még nem születtek. A szóba jöhető termékkörök között van például a sínbusz, fűtőelemek, haditechnika. Kérdéses még, hogy milyen módszerrel hajtanák végre a tranzakciót, kik lennének a résztvevők, hogyan osztanák meg a szállításokat.

A magyar fél szándékai szerint versenyeztetés révén nyerhetnék el hazai cégek a jogot arra, hogy rész vegyenek az adósságlebontás keretében megvalósuló áruszállításokban.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Gazdasági kiegyezés készül Oroszországgal
(2002. október 9.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!