A reálbérek 12,5 százalékkal nőttek

Vágólapra másolva!
Az év első kilenc hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 18,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 18,6 százalékkal, a reálkereset - 5,4 százalékos infláció mellett - 12,5 százalékkal nőtt eves összevetésben - közölte honlapján a Központi Statisztika Hivatal kedden.
Vágólapra másolva!

Az első háromnegyed évben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 18,3 százalékkal nőtt egy év alatt; ezen belül a versenyszférát 14 százalékos, a költségvetésit pedig 29,3 százalékos keresetemelkedés jellemezte. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 115 200 forint volt. A versenyszférában dolgozók átlagosan 112 700 forintot kerestek, ezen belül a fizikaiak 81 700, a szellemiek 176 100 forintos fizetést kaptak átlagosan. A költségvetési szervezeteknél dolgozók 122 000 forintot vihettek haza havonta, ezen belül a fizikaiak 82 200, a szellemiek 138 500 forintot kerestek.

A hivatal azzal magyarázza a nettó fizetések bruttó béreknél gyorsabb bővülését, hogy a fejenkénti, havi alkalmazotti adókedvezmény szeptembertől 3000-ről 9000 forintra nőtt.

A legtöbbet - 229 400 forintot - a pénzügyi tevékenységgel foglalkozók keresték, őket 156 400 forintos átlagos bérrel a vegyipari alkalmazottak követték. Legkevesebbet - 68 300 forintot - a textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártásában keresték.

Az év első kilenc hónapjában a nemzetgazdaság legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál, valamint a költségvetési és társadalombiztosítási intézményeknél átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban, közel annyian, mint egy évvel korábban.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

KSH

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!