Maradt a brit alapkamat

Vágólapra másolva!
A brit központi bank, a Bank of England a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 4,75 százalékon hagyta az irányadó kamatát. A döntés megfelelt az elemzők várakozásainak, az elemzők csupán 10 százaléka várt kamatemelést. A piac az idén számít kamatemelésre, legkorábban a második negyedévben.
Vágólapra másolva!

A múlt héten az Európai Központi Bank (EKB) is változatlanul, 2 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. Az EKB a legutóbbi, 2003. júniusi utolsó csökkentés óta egyáltalán nem nyúlt a kamathoz. A világ mértékadó központi bankjai közül szokás szerint elsőnek a Bank of England türelme fogyott el a 2003-ig tartott kamatcsökkentési szakasz után: a gazdaság túlhevülésétől tartva, 2003. november óta ötször emelte irányadó kamatát, legutóbb tavaly augusztusban, negyed százalékponttal a most is érintetlenül hagyott 4,75 százalékra.

A legfrissebb brit adatok arra vallanak, hogy a gazdaság kezdi kiheverni a korábbi kamatemelések csapásait. A brit feldolgozóipar termelése decemberben hét hónapja a leggyorsabban bővült, miután novemberben is gyorsabban fejlődött az előzetes becsléshez képest. Nagy-Britanniában a tavalyi utolsó negyedévben 0,7 százalékosra gyorsult a gazdasági növekedés a harmadik negyedhez képest, és 2,8 százalékos GDP-növekedés volt 2003 utolsó negyedéhez képest. Az elemzők csak 0,6 százalékos, illetve 2,7 százalékos növekedésre számítottak. Decemberben átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak novemberhez képest, és 1,6 százalékkal voltak magasabbak, mint 2003. decemberben.

A brit gazdaság az euróövezeti, az amerikai és a japán konkurenciánál jobban állta az elmúlt évek lassulását, és most is gyorsabb a nyugat-európai átlagnál, habár a kamatemelések lassították a korábban indult brit kilábalást. A brit font decemberben 12 éves csúcsra drágult a dollárral szemben - árfolyama jelenleg 1,8586 dollár.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!