A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Tonnánként 10 euróra emelte a búza exporttámogatását az EU

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió csütörtökön tonnánként 10 euróra (13,21 dollár) emelte a búza exporttámogatását. Az exportőrök szerint ez már közelit ahhoz a szinthez, aminek a révén elkerülhető a hazai tartalékok növekedése.
Vágólapra másolva!

Az EU másfél évig szüneteltette az exporttámogatást a búzára, majd február elején bevezette a 4 eurót, amit 6 euróra, a múlt héten pedig 8 euróra emelt. Az EU az exporttámogatás felújítását a beavatkozási tartalék növekedésével, a gyenge dollárral és az olcsó argentínai exporttal indokolta.

Az elemzők szerint legalább 11 eurós támogatás kellene ahhoz, hogy igazából versenyképes legyen az EU búza. Az argentin búza ára az elmúlt napokban emelkedett és már kevesebb mint 10 dollárral olcsóbb a francia búzánál.

Az ONIC francia gabonakereskedő cég ugyanakkor bírálta az EU legújabb döntését, és úgy vélte, hogy az EU Bizottságának olyan szintre kellene emelnie a támogatást, hogy ezáltal hetente legalább 350 ezer tonna búza exportjára nyílhasson lehetőség, ellenkező esetben az EU nyakán maradhat a gabonafajta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!