A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Nagyobb a vártnál az államháztartási hiány

Vágólapra másolva!
Februárban az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya 195,6 milliárd forint, az első két havi deficit együttesen 393,9 milliárd forint volt - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn.
Vágólapra másolva!

A PM előzetesen 171,2 milliárd forintos hiányt várt februárra, és 369,6 milliárdot az első két hónapra. Januárban 198,4 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás, áll a PM honlapján közzétett jelentésben. Az első kéthavi pénzforgalmi hiány a GDP 1,8 százaléka. Ezzel az első kéthavi deficit a teljes évi előirányzat 38 százalékára emelkedett, amely eredményszemléletben a GDP 4,6 százaléka.

A szaktárca szerint a központi költségvetésbe februárban a vártnál alacsonyabb összegű általános forgalmi adó (áfa) folyt be, a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai pedig magasabbak voltak. Az államháztartás bevételei februárban mintegy 7 milliárd forinttal maradtak el a prognózistól, míg a kiadások mintegy 17 milliárd forinttal haladták meg azt.

Az elemzők szerint a mintegy 24 milliárd forintos többlet ugyan csak a GDP 0,1 százaléka, azonban a PM jóslatát most is meghaladta a hiány mértéke. Ezért idén az elemzők többsége arra számít, hogy nem valósul meg a szaktárca által előirányzott deficit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!