A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Változnak az áfaszabályok július 1-től

Vágólapra másolva!
Július 1-jétől ismét a vámhatóság állapítja meg és szedi be a harmadik országból, azaz az Európai Unión kívülről érkező import utáni általános forgalmi adót a határon, az akadálymentesítési csomag keretében életbe lépett törvénymódosítás nyomán - közölte Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár elmondta, hogy meghatározott körben továbbra is érvényes marad az önadózás. Az önadózás feltétele, hogy a közösségen belülre történő értékesítés összesített adóalapja érje el a tárgyévet megelőző évi, összes értékesítés adóalapjának 67 százalékát, de legalább 10 milliárd forintot, vagy a tárgyévet megelőző évi exportnak és az EU-n belülre történő értékesítés összesített adóalapjánál el kell érnie a 20 milliárd forintot.

Az önadózással kapcsolatos engedélyeket a kérelmezőknek június 15-ig kell beadni a VPOP-hez, a részletes szabályozást a kedden megjelent 61-es Magyar Közlöny tartalmazza.

A most bejelentett szabályozástól a költségvetés - pénzforgalmi szemléletben számítva - 8-10 milliárd forintos többletbevételre tehet szert, de ez csak átmeneti likviditási többletet jelent, hiszen a jogos áfa-visszaigénylők természetesen az APEH-től visszakapják az áfát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!