"Be kell vonni a munkásokat az újításba"

A Lisszaboni stratégiáról folytatott budapesti tárgyalásokat értékelte az [origo]-nak Maria Joao Rodrigez, az Európai Bizottság lisszaboni különmegbízottja. Az EU-t a remények szerint a legversenyképesebb tudásalapú gazdasággá tevő program 2010-ben jár le. Rodrigez szerint ugyan egyes vállalások már megvalósultak, de még sok fejlesztés van hátra. A portugál szakértő szerint a civilek különösen nagy szerepet játszhatnak a jövőbeni fejlesztésekben, illetve a jelenlegi vállalások végrehajtásának kikényszerítésében.

A múlt héten tartották Budapesten az európai szociális és gazdasági tanácsok konferenciáját a Lisszaboni stratégiáról. Közel hat évvel a meghirdetése után nem késő Lisszabonról tárgyalni?

Ellentétben a köztudatban élő képpel, a hat évvel ezelőtt megfogalmazott célok közül sok megvalósult. A kutatás tökéletesítésére létrejött hálózatok sok iskolát és vállalatot kapcsoltak hálózatba. Sok vállalat számára sikerült informatikai infrastruktúrát biztosítani a KKV szektorban. Ugyanakkor igaz az, hogy sok esetben a fejlesztést még mindig gátolják ilyen vagy olyan okok. De alapvetően igaza van: az elmúlt évben tisztáztuk a célokat, és erőteljesebb eszközöket hoztunk létre a végrehajtáshoz. Már nem a fontossági sorrendről beszélünk, hiszen erről megszületett a konszenzus: itt a végrehajtás ideje.

Hogyan lehet az előbb említett innovációt lefordítani az egyszerű európai polgár, mondjuk egy gyári munkás szintjére?

Az innováció elsősorban a munkahelyeken történik. Bárki lehet újító, csak kellő kreativitással kell hozzáállni a munkához: hogyan lehet jobbá tenni a termék vagy szolgáltatás minőségét. Az innováció alapja, hogy be kell vonni a munkásokat az újításba. A társaságoknak úgy kell megszervezniük a munkát, hogy mindenki számára lehetőséget biztosítsanak ahhoz, hogy kreatív legyen. Sok függ természetesen az oktatáson és a képzésen - ezeket át kell alakítani.

A végrehajtáshoz nem túl színes Európa? Az Unió Lisszabonnal olyan gazdaságokkal veszi fel a versenyt, mint az USA, Japán vagy Kína. Ezekben az államokban mintha kevesebb lenne a vita.

Természetesen nem könnyű különböző országokat összehangolni. Közös nevezőn vagyunk viszont kulturális és szociális kérdésekben - ez pedig alapja lehet egy tudásbázisú társadalomnak és gazdaságnak. Ehhez elsősorban innovációra volt szükség, ehhez pedig jó alap a sokszínű kultúra. Azonban Európa az újítás, az innováció mellé megfelelő szociális védőhálót is biztosít. Pont ez lehet az, ami az EU-t átsegítheti a globális kihíváson.

A Lisszaboni stratégiában sok szó esik az innovációról és a tudásalapú iparági fejlesztésről. De mi lesz a hagyományos nehéziparral, a bányászattal, kohászattal, gépgyártással?

A hagyományos ipart is folytatni kell. Szükségünk van a bányászatra, a kohászatra, a hajógyártásra és az egyéb iparágakra. Ugyanakkor arról beszélünk, hogy az ipari termelés új generációját kell létrehozni. Ez az új generáció sokkal inkább tudásalapú kell, hogy legyen: magasan képzett munkaerő, ennek az átalakulásnak viszont minden szektorban meg kell történnie. Nem tudásalapú technológia, sokkal inkább a tudásalapú tevékenység volna a helyes meghatározás, hiszen a fejlesztés minden iparágat érint.

Budapesten a civilek vitatták meg Lisszabont. Mennyi szavuk van a Brüsszel és helyi kormányzatok kettősében?

A lisszaboni menetrend nem csak kormányoknak szól, szerepe van benne a civil társadalomnak is. Amikor vállalatok, iskolák, régiók fejlesztéséről beszélünk, számítunk a civil társadalomra is. A budapesti konferencián a civil társadalom igen erős hálózata képviseltette magát: szakszervezetek, munkaadók, civil szervezetek, egyetemek

A civilek, ha lehet, még sokszínűbbek, mint az Unió maga. Hogyan lehet itt összehangolni mondjuk egy milliárdos munkáltató és a mozgássérültek érdekvédelmi szervezete érdekeit?

Kétféleképpen működhetnek együtt: egyrészt a Gazdasági és Szociális Tanácsban, politikai szerepet vállalva, másrészt a mindennapos tevékenységükben: a vállalatvezérek, a szakszervezeti vezetők, a civilek mind-mind nyomást gyakorolhatnak a politikusokra, hogy hajtsák végre a Lisszaboni stratégiát.

Hogyan illeszkednek a lisszaboni fejlesztésekbe az újonnan csatlakozott államok? A közép-európai országok alacsonyabb szintről indítják a fejlesztést. Mi a garanciája annak, hogy a folyamat végére a nyugati EU-tagokkal egy szinten lesznek?

Kezdetektől fogva követtem az újonnan csatlakozott országos csatlakozási tárgyalásait. Ezek az új államok kezdettől fogva igen lelkesedtek a Lisszaboni stratégiáért, igen gyorsan megértették a lényegét. A felzárkózáshoz használják. Csodálatos az a fejlődés, ami ezekben az országokban történik: minden olyan gyorsan változik. A stratégia európai értékekre: a kezdeményezésre, a szociális összetartásra és a kulturális sokszínűségre épül. Az új tagállamok lendületet adhatnak a lisszaboni fejlesztési stratégiának. A nemzeti strukturális fejlesztést a lisszaboni céloknak megfelelően kell összeállítani.

Ön szerint hol tartanak majd a Lisszaboni stratégia 2010-es határidejének lejártakor az EU tagállamai?

Úgy gondolom, hogy határidőről van ugyan szó, de a fejlesztés nem áll le 2010-ben. Továbbra is figyelemmel kell majd kísérni a folyamatokat. De mivel a határidő közel van, fontos, hogy a strukturális alapok jól legyenek fölhasználva. Portugálként elmondhatom, hogy egy jó fejlesztési terv, egy nemzeti reformmal kombinálva komoly fejlesztéseket eredményezhet egy országban. A körülmények adottak a nagy ugráshoz.

Barsi Szabó Gergely