Négymilliárdot költ Budapest közvilágításra

Budapesten több mint kétszázezer fényforrás található a közutakon, amelyek üzemeltetése az évszaktól függően napi 150-400 millió forintba kerül. A hazai közvilágítás nagy utat járt be: a petróleumlámpák helyett ma már energiatakarékos, 4-5 éves élettartamú izzók világítanak.

A rendszeres utcai világítást először 1558-ban valósították meg Párizsban, ám a török uralom miatt Budán több mint két évszázaddal később, 1777-ben gyújtották meg az első utcai lámpát, amely tulajdonképpen egy primitív olajmécses volt bádogházzal, kócból sodrott kanóccal, és meglehetősen gyenge fényt bocsátott ki. Pesten még később, 1790-ben indult el a közvilágítás. Az észak-amerikai kőolaj megjelenése után, 1864-től már petróleumlámpát is alkalmaztak a fővárosban olyan lámpatestekkel, amilyenek még ma is láthatóak a budai Várban - olvasható a Napi Gazdaságban.

A tizenkilencedik század közepén Magyarországon is megjelentek a gázlámpák, ám használatuk csak azokban az utcákban volt gazdaságos, ahol a gázcsöveket ipari vagy háztartási célokra már amúgy is lefektették. Európa nagyvárosaiban 1882-től egymás után épültek a villamos közvilágítási rendszerek. A Budapesti Általános Villamossági Részvénytársaság (BÁV Rt.) vezetői 1909-ben ajánlották fel a fejlesztést rendszeresen elodázó fővárosi tanács közgyűlésének, hogy a mai Rákóczi út egy szakaszán, saját költségen felszerelnek és működtetnek 38 darab kísérleti lámpát.

A villamos közvilágításnak nagy sikere volt, így tovább bővítették a lámpasort az Andrássy úton, a Nagykörúton és a Városligetben is. A konkurencia, a Magyar Villamossági Részvénytársulat nem nézte jó szemmel a BÁV Rt. terjeszkedését, ezért a közgyűlésnek újabb kísérleti szakasz kiépítését javasolta. A főváros profitált a két cég rivalizálásából, kezdett terjedni a villamos közvilágítási hálózat.

A gázlámpák működtetéséhez kokszolható szénre volt szükség, amit külföldről kellett beszerezni, a villamosenergia előállítására viszont alkalmasnak bizonyult a hazai ipari szén is, ezért a gázlámpák kandellábereit is villamos üzeműre alakították. Akkoriban a lámpakezelő személyzetnek naponta több mint háromezer lámpát kellett ki- és bekapcsolnia. A közvilágítás rohamos terjedése miatt megoldást kellett keresni arra, hogy a kezelők nagyobb csoportokban üzemeltethessék a lámpákat, ezért bevezették a kapcsolóórákat.

Majd 1956 után eljött a fénycsöves közvilágítási lámpatestek ideje, ami óriási fejlődést jelentett, mivel ezek fényhasznosítása és élettartama közel háromszor jobb, mint az izzólámpáké. Hátrányt jelentett viszont, hogy a fénycsövekhez való nagyobb lámpatestek beruházási költsége meglehetősen magas. A fénycső vezető helyét átvette a higanylámpa, ami azonos fényerősséget biztosított, ám a régi izzós lámpatestekben is elfért. A hatvanas évektől napjainkig több új nemesgázt is kipróbáltak fényforrásként, folytak a kísérletek a xenonlámpákkal, kifejlesztették a nátriumlámpát is, amely a higanylámpás rendszer mellett üzemelt.

A fővárosi utcákat mintegy 30 éve világítják meg a fehér fényű higanygőzlámpák. A nagy fényerejű, magas fogyasztású fényforrások egy részét a Budapesti Elektromos Művek (Elmű) a kilencvenes években energiatakarékosra cserélte, amivel közel 15 százalékos áramdíj-megtakarítást ért el. Ez a modernizáció is közrejátszott abban, hogy a Főpolgármesteri Hivatal és az Elmű olyan megoldást keresett, amellyel a felhasznált teljesítmény-csökkenés nem jelent gazdasági nehézséget a közvilágítási hálózat tulajdonosának és az azt üzemeltető áramszolgáltatónak sem, ezért 2001-ben olyan céget alapítottak, amely egyszemélyben tulajdonosa és üzemeltetője a fővárosi köz- és díszvilágításnak. A 8 milliárd forintos törzstőkével alapított Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.-t fele-fele arányban tulajdonolja a főváros és az Elmű Rt.

Mára a Budapesten üzemelő mintegy kétszázezer fényforrás mindegyike energiatakarékos nátriumlámpa, fénycső, illetve kompakt fénycső. A főváros közvilágítására évente 4 milliárd forintot költenek, télen naponta 400 millió forintba kerül az utcák kivilágítása, nyáron a napi költség 150-170 millió forint. A lámpákat ma a város öt helyszínén elhelyezett fényérzékelők segítségével egyetlen számítógépes rendszer működteti. A vandálok és a figyelmetlen autósok évente 50-100 millió forintos kárt okoznak.