A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Százmilliós lehet a kár a Szabadság téren

Vágólapra másolva!
Százmillió forintot meghaladó összegre becsülte Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke a hétfői randalírozás utáni károkat. Összeégett például az MTV öt nagy értékű gépkocsija, valamint a kollégák további öt autója is.
Vágólapra másolva!

A százmillió forint feletti károk jelentős részét az összesen tíz, összeégett gépkocsi teszi ki. Az egyik megsemmisült autóban volt egy új digitális kamera a hozzá tartozó felszerelésekkel, ezek együttes értéke meghaladja a 16 millió forintot, írja a Napi Gazdaság.

Az autókról később átterjedt a tűz az épület egyik ablakkeretére, ennek következtében pedig kiégett a koordinációs osztály földszinten lévő teljes irodája, ahonnan rengeteg irat, számítógép, és fénymásoló tűnt el. A ház többi szobájából is vittek el számítógépeket, például az elnökségről, a vallási szerkesztőségből. A főbejárat mellett lévő postázót szétdúlták, a leveleket szétdobálták. Az intézmény bejárati frontja megsemmisült, és károkat szenvedett a beléptető rendszer is. Az archívumból több tucat kazettát vittek el.

A rendőrség munkatársai tegnap helyszíneltek, így a károk tényleges felmérése ma kezdődhet el. Az MTV Közalapítvány Kuratóriumának elnöksége jelezte: felkéri az Országgyűlés elnökét, járjon el a kormány illetékes szerveinél, hogy a rendelkezésre álló, rendkívüli keretből biztosítsa a szükséges forrásokat az MTV Zrt.-t ért károk rendezésére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!