A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNMárton Anna
11:40VívásAnna Marton-Lucia Martin-Portugues
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Kevés virágot vesznek a magyarok

Vágólapra másolva!
Évente a magyarok átlagosan alig 5000 forintot, azaz 19 eurót költenek virágra - mondta Steinhauser András, a Dísznövényszövetség főtitkára az MTI-nek. Az unió fejlett országaiban   lényegesen többet költenek ennél virágra.
Vágólapra másolva!

Ausztriában egy ember évente 78 euróért, azaz mintegy 20 000 forintért vásárol virágot.

A főtitkár szerint ezért is káros, hogy nemrégiben a sajtóban olyan hír jelent meg, miszerint mérgező virágokat - rózsákat - hoztak volna be az országba, amit Steinhauser András egyértelműen cáfolt.

Magyarországon a dísznövény-termesztésből származó árbevétel évente átlagosan mintegy 50-60 milliárd forint. Az országba behozott virágok értéke pedig mintegy 11-12 milliárd forint.

Az országban dísznövény-termesztéssel több mint 2000 hektáron fogllakoznak. A fedett területek, azaz az üvegházak és fóliasátrak nagysága mintegy 300 hektár. Ez utóbbival kapcsolatban a főtitkár megjegyezte, hogy egy hektár fedett termőterület létesítése jelenleg mintegy 200-300 millió forintba kerül.

Ezért is lenne fontos, hogy a dísznövény-termesztés - gazdasági súlyának megfelelően - részesedjen az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program forrásaiból. Továbbá azért is, hogy Magyarország a térség dísznövény-logisztikai központja lehessen. Ehhez ugyanis minden feltétel adott - Steinhauser András szerint.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!