Tanult a korábbi válságokból a pénzvilág

Az elmúlt hónapokban globális hitelválság kibontakozásának lehettünk tanúi. A másodlagos jelzálogpiacot illető aggályok szétterjedtek az egész pénzügyi rendszerben, és a központi bankok arra kényszerültek, hogy dollár- és eurómilliárdokat pumpáljanak a piacra, annak érdekében, hogy a félelmek miatt beállt pénzkölcsönzést újra lendületbe hozzák. A válság kiterjedése és intenzitása kérdéses, az azonban biztos, hogy a világnak ma már komoly tapasztalatai vannak az ilyen esetek kezelésében.

Az 1990-es évek végén az értéktőzsdéket hamis illúziókba ringatta az olyan internetes társaságok gyarapodása, mint az AOL vagy az Amazon, amelyek, úgy tűnt, új korszakot nyithatnak a gazdaságban. Részvényeik szárnyalni kezdtek, amint bevezették az észak-amerikai Nasdaq részvénypiacra, annak ellenére is, hogy a cégek közül csak kevés termelt valójában nyereséget. A fellendülés akkor kezdett gyengülni, amikor az AOL internetszolgáltató közel 200 milliárd dollárért megvásárolta a Time Warner médiavállalatot 2000 januárjában.

2000 márciusában a buborék megrepedt, és a technológiai részvényekkel túlsúlyozott Nasdaq 78 százalékot veszített értékéből alig több mint két év alatt. A krachnak szélesebb utóhatásai voltak, az üzleti befektetések csökkentek, és az USA gazdasági növekedése a következő évben lelassult, amely folyamatot csak súlyosbított a szeptember 11-én történt terrortámadás, amely a pénzpiacok ideiglenes bezárásához vezetett. A Federal Reserve, az Egyesült Államok központi bankja 2001-ben jelentősen csökkentette az irányadó kamatlábat, az év folyamán fokozatos vágásokkal 6,25 százalékról egészen 1 százalékig - a gazdasági növekedés ösztönzése érdekében.

Nobel-díjas válság

A Long-Term Capital Market nevű árfolyamfedezeti alap összeomlása az 1997-ben, Ázsiából indult, majd 1998-ban Oroszország és Brazília felé terjedő globális pénzügyi krízis végső szakaszában következett be. Az LTCM-et kötvényekkel való kereskedésre alapította két Nobel-díjas, Myron Scholes és Robert Merton - írta a BBC. A professzorok úgy vélték, hogy hosszú távon a különböző kormányzati kötvényeik kamatai közelíteni fognak egymáshoz, az alap pedig a kamatok között mutatkozó különbségek kihasználásával kereskedett.

Ám amikor 1998 augusztusában kiderült, hogy Oroszország nem tudta tartani a kormányzati kötvények kifizetéseit, a befektetők az egyéb kormányzati kötvényekből a biztonságos észak-amerikai kincstári papírokba menekültek, és a különféle kötvények közötti kamatkülönbségek hirtelen élesen növekedni kezdtek. Az LTCM, amelynek számos más társaság hitelezett, dollármilliárdos veszteségekkel nézett szembe. Azért, hogy lezárhassa a pozícióit, el kellett adnia kincstárjegyeiből, ami viszont az amerikai hitelpiacokat zűrzavarba sodorta, és a kamatlábakat fölfelé taszította.

A Fed ezek után úgy döntött, hogy segítségre van szükség. Összehívta hát a legnagyobb amerikai bankokat, amelyek közül több korábban maga is befektetett az LTCM-be, és rávette őket, hogy mintegy 3,65 milliárd dollár összedobásával mentsék meg a céget a küszöbönálló összeomlástól. A Fed pedig soron kívüli, vész-kamatvágást hajtott végre 1998 októberében, és a piacok hamarosan visszatértek a stabilitáshoz. Az LTCM-et végül 2000-ben felszámolták.

A legnagyobb esés

Az Egyesült Államok részvénypiacai a legnagyobb, békeidőben bekövetkezett egynapos esést közel 20 évvel ezelőtt, 1987. október 19-én szenvedték el, amikor a Dow Jones vezető amerikai iparvállalatainak részvényeit tartalmazó átlagindexe 22 százalékot zuhantak, amit követtek az európai és japán piacok is. A veszteségeket az az egyre terjedő hiedelem váltotta ki, hogy a piacon főleg hitelből fedezik a bennfentes kereskedelem és a vállalati felvásárlások költségeit, miközben az USA gazdasága a lassulás szakaszába lépett. Ezenkívül az USA-dollár értékét illetően is voltak aggályok, ezért az gyengülésbe kezdett a nemzetközi piacokon. Ezek a félelmek csak nőttek akkor, amikor Németország kamatot emelt, amely a Deutschmark erősödését okozta. Az akkoriban bevezetett, számítógépesített kereskedelmi rendszerek tovább súlyosbították a tőzsdei zuhanást, mivel a valamivel korábban, de teljesen más helyzetben adott eladási megbízások maguktól teljesültek.

Azon félelmek, miszerint a nagy bankok csődbe mehetnek, arra indították a Fedet és más nagy központi bankokat, hogy kamatlábaikat meredeken csökkentsék. Ezenkívül úgynevezett "megszakítókat" építettek be a rendszerbe, hogy limitálják a számítógépes tőzsdei kereskedelmet és hogy megadják az ügyletek felfüggesztésének lehetőségét. A krachnak - úgy tűnt - csak kisebb közvetlen gazdasági hatása lesz, és a tőzsdék hamarosan talpraálltak. De az alacsonyabb kamatlábak, különösen Nagy-Britanniában, közreműködhettek az 1988-89-es ingatlanpiaci buborék kialakulásához, és az angol fontra nehezedő nyomáshoz, amely annak 1992-es leértékeléséhez vezetett. A bennfentes kereskedelemre vonatkozó szabályozást is szigorították az USA-ban és Nagy-Britanniában.

A krach azt is megmutatta, hogy a világ értéktőzsdéi már szoros kapcsolatban állnak, és hogy az egyik országban változó gazdasági irányelvek szerte a világban hatnak a piacokra.