Még nem múlt el a veszély a tőkepiacokon

Vágólapra másolva!
A világ gazdasági nagyhatalmainak pénzügyi vezetői hét végi washingtoni tanácskozásukon ígéretet tettek: mindent megtesznek azért, hogy továbbra is erőteljes legyen a világgazdaság növekedése, és korlátozzák a jelzálogpiaci válságból eredő károkat.
Vágólapra másolva!

A hét legfejlettebb ország (G7) pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek megbeszéléseit követő közös közlemény ugyanakkor hangsúlyozza: bár az utóbbi időben valamelyest javult a helyzet a nemzetközi pénzpiacokon, a veszély még egyáltalán nem múlt el, változatlanul nagy kilengések mutatkoznak a pénzpiacok működésében, s ezeket szoros figyelemmel kell kísérni.


Konkrét akcióprogramban nem állapodtak meg a pénzügyi vezetők, először fel akarják tárni a válsághoz vezető okokat. Ez lesz a feladata annak a testületnek, amely a központi bankok, szabályozó hatóságok, nemzetközi pénzügy szervezetek - így a Nemzetközi Valutaalap - képviselőiből áll, s vezetője az olasz központi bank elnöke. A Pénzügy Stabilitási Fórum elnevezésű testület jövő áprilisra készíti el jelentését, s tesz konkrét javaslatokat a problémák orvoslására.

Mindamellett a pénzügy vezetők már most felhívták a figyelmet arra, hogy legfőképpen a hitelminősítő intézeteknek és a bankoknak kell levonniuk a tanulságokat a válságból, s fontosnak tartották a pénzügyi szektor nagyobb ellenőrzését, működésének nagyobb átláthatóságát is.

Nagyobb átláthatóságot és világos működési alapelvek lefektetését sürgették a tanácskozás résztvevői az úgynevezett szuverén vagyonalapok, azaz az állami - elsősorban kínai, orosz, dubai, szaud-arábiai - kezelésben lévő befektetési alapok esetében is.

A pénzügyi vezetők gyorsabb ütemű jüanfelértékelésre szólították fel Kínát, ugyanakkor a közlemény konkrétan nem foglalkozik az euróval, a dollárral és a jennel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!