Indul a MÁV FLIRT

Vágólapra másolva!
A Stadler cég a vállalt határidőre leszállította a 30 FLIRT motorvonatot, amelyeket a MÁV és a MÁV-START folyamatosan állított forgalomba - mondta Kozák Tamás, a MÁV-START vezérigazgatója szerdán az utolsóként megérkezett vonat forgalomba állítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Kozák Tamás elmondta, hogy az elővárosi forgalomfejlesztés részeként a MÁV 23 Desiro, 30 FLIRT, 10 Talent motorvonatot állított már forgalomba, és középtávon további nagyobb befogadóképességű, köztük hatrészes, illetve emeletes vonatok beszerzését is tervezi.

A MÁV-START vezérigazgatója közölte azt is, hogy lehívták az újabb 30 FLIRT jármű szállítására szóló opciót. A járműveket a Stadler cég 2009 február és 2010 középe között szállítja le a MÁV-START-nak.

Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója részletek említése nélkül megjegyezte, hogy a második szakaszban megrendelt újabb 30 FLIRT-vonat leszállítását a szerződésben foglaltaknál kedvezőbb ütemezésben teljesíti a Stadler.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Stadler nemcsak járműszállítóként, hanem befektetőként is jelen kíván lenni Magyarországon. Utalt arra, hogy a cég Szolnokon zöldmezős beruházásként alumínium kocsitestet gyártó üzemet épít. A beruházás a tervek szerint zajlik, május 22-én teszik le a gyár alapkövét.

A Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. és a Stadler Rail Group között létrejött, 30 darab villamos motorvonat szállítására vonatkozó szerződést 2006-ban írták alá. Az első motorvonatok leszállításával egy időben megkezdte működését a Stadler pusztaszabolcsi bázisa is, amely a magyar vasútvonalakon közlekedő FLIRT vonatok karbantartását látja el.

Az első 30 FLIRT motorvonat finanszírozására 2006 márciusában kötött hitelszerződést a MÁV a Calyon-CIB-MFB banki konzorciummal. A hitelszerződés összege 144,6 millió euró.

Az első FLIRT vonatokat a MÁV a Budapest-Győr, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonalakon folyamatosan állította forgalomba.

A FLIRT maximális sebessége 160 kilométer óránként. A jármű fékezési technikájával jelentős villamos energia takarítható meg azáltal, hogy fékezéskor a felhalmozott mozgási energiát villamos energiává alakítva, szinte teljes egészében visszatáplálja a felső vezetékbe.

A második 30 FLIRT motorvonatot a Raiffeisen Bank finanszírozza. A pénzintézet összesen 141,6 millió eurós hitelt biztosít a MÁV-nak, amely egy korábbi vételi lehetőséggel élve vásárolja meg a szerelvényeket a svájci Stadlertől.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!