Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző és -előrejelző háza által kidolgozott globális ipari nyersanyagár-index (IRM) - amely a nyersolajárakat nem tartalmazza - az új prognózis szerint az idén átlagosan 0,3 százalékkal, ezen belül az ipari alapfémek átlagára 5,1 százalékkal csökken.
A nyersanyagpiaci árszint - főleg az ipari fémeké - már a második negyedévben süllyedni kezdett, és az EIU londoni elemzői ennek folytatódásával számolnak, ahogy a piac egyre inkább beárazza a fejlett ipari gazdaságok alkotta OECD-térség gyengülő keresletét.
Ugyanezen okból a ház jövőre az ipari nyersanyagár-index még jóval markánsabb, éves átlagban 6,0 százalékos, ezen belül az ipari alapfémek árszintjének 7,6 százalékos esését jósolja.
Az IRM-ármutató tavaly 11,2 százalékkal, 2006-ban 49,6 százalékkal emelkedett. Az 1990-es árszintet 100 százaléknak véve az IRM-index az idén 188,4 százalékot, jövőre 177,0 százalékot, az alapfém-szegmens árindexe 211,0, illetve 195,0 százalékot ér el, áll az EIU csütörtöki londoni elemzésében.
A cég által külön számolt nyersolajár-index az előrejelzés szerint 2008-ban 65,3 százalékkal emelkedik. Az EIU a globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent olajfélére az év egészében 120 dolláros, az amerikai West Texas Intermediate alaptípusra 122,40 dolláros idei átlagárfolyamot valószínűsít, azzal, hogy a harmadik negyedévi összesített átlag 140 dollár lesz.
Onnan azonban a ház már lefelé induló korrekciót vár, ahogy a globális kereslet gyengülése mind egyértelműbbé válik.Az OECD-térség keresletének csökkenése már nyilvánvaló, és miután számos ázsiai ország a második negyedévben csökkentette a kiskereskedelmi üzemanyagárak támogatását, ennek hatása várhatóan még az idén visszafogja az ázsiai keresletet is, áll az EIU csütörtöki londoni előrejelzésében.
A cég nyersolajár-indexe a prognózis szerint 2009-ben 8,5 százalékkal csökkenni fog. Az 1990-es 100-as bázison mérve az EIU olajárfolyam-mutatója az idén 538,7 százalékon áll.