A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Romló európai, javuló amerikai kilátások

Vágólapra másolva!
Az európai gazdaságok jobban lassulnak a korábban vártnál, a brit gazdaságot egyenest recesszió fenyegeti két negyedéven át negyedéves összehasonlításban, az Egyesült Államokban azonban a jövő valamivel biztatóbbnak tűnik a korábbi jóslatoknál, vélték a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési szervezet (OECD) elemzői a kedden megjelent, legújabb időközi előrejelzésükben.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok gazdasága várhatóan 1,8 százalékkal nő az idén, és nem pedig csak 1,2 százalékkal, ellenben az euróövezeté csak 1,3 százalékkal bővülhet 1,7 százalék helyett, és Japáné is csak 1,2 százalékkal 1,7 százalék helyett: ekképp módosította az OECD kedden az idei előrejelzéseit a legutóbbi, júniusban megjelent jóslataihoz képest.

A német gazdaság idei növekedésére szóló jóslatát az OECD 1,5 százalékra fogta vissza 1,9 százalékról, a brit gazdaságét 1,2 százalékra 1,8 százalékról.

A kisebb OECD-tagországokra az időközi előrejelzés nem tartalmaz becsléseket. A júniusban megjelent átfogó becslésben az OECD Magyarországnak idénre 2,0 százalékos, jövőre 3,1 százalékos gazdasági növekedést valószínűsített.

A júniusi OECD-elemzés szerint a szlovák növekedés jövőre 6,1 százalékra lassul az idén várt 7,3 százalékról, a cseh 4,8 százalékra gyorsul 4,5 százalékról, a lengyel 5,0 százalékra lassul 5,9 százalékról.

A tavalyi magyar gazdasági növekedést az OECD 1,3 százalékon, a szlovák növekedést 10,4 százalékon, a csehet 6,5 százalékon, a lengyelt 6,6 százalékon tartja nyilván.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!