Az egyenlőbbek ússzák meg a válságot

A mostani pénzpiaci krízis a korábbiakkal összevetve már-már ellenőrzött folyamatnak tűnik, az amerikai kormány, de a piaci szereplők is tanultak az előző összeomlásokból. A jegybankok szinte rutinszerűen pumpálják a dollár tíz-és százmilliárdokat a piacokra a likviditás fenntartása érdekében, a talpon maradók pedig nem hagyják sorsukra bajba jutott társaikat. Nem jár persze olyan jól mindenki, mint a Lehman, vagy az AIG, úgy tűnik, odaát is vannak egyenlőbb társaságok. Hét év alatt tízszeresére nőtt a listavezető bukás értéke. Egy kis csődtörténelem az elmúlt nyolc évtizedből.

A gazdaságtörténet legnagyobb csődjét jelentette hétfőn a Lehman Brothers. Nem volt még olyan vállalat - jelen esetben egy bank -, amely 639 milliárd dolláros mérlegfőösszeggel dőlt volna be, miközben adósságai 613 milliárd dollárt tettek ki.

A Lehman mérlegfőösszege nagyobb, mint Argentína GDP-je, és tízszerese a korábbi listavezetőnek, az Enronnak, amely 2001-es csődjekor 63,4 milliárdos egyenleget vonhatott (volna) mérlegében az összeomlás előtt.

Csalók voltak

Az Enront már 2002-ben leszorították a képzeletbeli dobogóról: az energiakereskedő cégnél sokkal nagyobbat bukott a távközlési WorldCom nevű vállalat, amely az MCI felvásárlása után "fúvódott fel", ami akkor világrekord fúziót jelentett a két cég között. A lufi kipattanása előtt a WorldCom könyvelésében 103,9 milliárd dollár volt az aktívák (eszközök) és passzívák (források) egyenlege.

Persze a valóság és a könyvelés két dolog, ezt a WorldCom és az Enron menedzserei is tudták. Nem véletlenül kerültek mindkét cég vezetői vád alá a botrány kirobbanása után. A WorldComnál gyanús átutalásokat találtak, amelyeket a cég vezérigazgatója kapott a társaságtól - Bernard J. Ebberst ezért és más könyvelési trükkökért 2005-ben elítélték -, az Enronról pedig kiderült, hogy teljesen hamis mérlegeket készített hosszú időn át, megtévesztve ezzel a befektetőket. Az Enron főnökét, Kenneth L. Layt szintén bűnösnek találta a bíróság, de ő még börtönbe vonulása előtt meghalt 2006-ban.

Most nem a csalókon múlt

A mostani, 2008-as csődhullám nem csalásokon alapul, hanem az amerikai pénzpiacok rég nem látott megingásán. (Bár azért érkeztek hírek szép számmal csalásokról is, de ezúttal nem ezek voltak a döntő jelentőségűek.) A 2008-as megingás alapvető oka azonban a tavaly kirobbant jelzálogpiaci válság. A bankok és más pénzintézetek, befektetési alapok olyan értékpapírokat vásároltak - más befektetőkkel együtt -, amelyek fedezete a másodrendű (vagyis rossz, angol nevén subprime) besorolású adósok jelzáloghitelei voltak. Miután a rossz adósok egyre nagyobb számban váltak fizetésképtelenné Amerikában, az általuk "fedezett" értékpapírok árfolyama gyorsan összeomlott.

Ennek lett áldozata a legnagyobb bankok közül először a Bear Stearns Amerikában, amelynek felvásárlásához és megmentéséhez 29 milliárd dollárt szavatolt a szövetségi állam a JP Morgannek. Németországban az IKB nevű, félig állami tulajdonban lévő pénzintézet rogyott meg, Nagy-Britanniában pedig a Northern Rock pénzintézetet kellett 25-26 milliárd font hitelsegéllyel kisegítenie a Bank of Englandnek.

Egy francia bróker: Jerome Kerviel

Franciaországban a Société Générale pénzintézet egyik brókerére húzták rá a vizeslepedőt, és körülbelül ötmilliárd eurós kárt róttak fel Jerome Kervielnek. Ő állítólag fiktív ügyleteket kötött a tőzsdén, de a jelzálogválság miatt zuhanó árfolyamok összeomlasztották az általa épített légvárat. Amikor a Société Générale felszámolta a fiktív ügyleteket, akkor keletkezett a sokmilliárd eurós veszteség, de persze Kerviel ügyletein kívül is bukott a bank a subprime-válságon.

Amerikában idén folytatódott a csődhullám, a Bear Stearns után nyáron ment csődbe az Indy Mac, amely a második-harmadik legnagyobb bukás volt akkor a tengerentúli bankvilág történetében. Ez a pénzintézet is a jelzálogválság hatására ingott meg, akárcsak a Lehman Brothers, amely különösen aktív volt az elmúlt években a jelzálogpiaccal összefüggő értékpapírok kibocsátásában.

A Lehmant nem szerették?

Minthogy a Lehman jelzálogpiaci kitettsége közismert volt, a befektetők immár az elmúlt 12 hónapban folyamatosan aggódhattak részvényeik árfolyama miatt. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed éppen ezzel magyarázta, hogy a Lehmannak nem nyújtottak segítséget a héten, hagyták, hogy a Bank of America Corp. és a másik nagy hitelező, a brit Barclay Plc. bedöntsék a negyedik legnagyobb amerikai bankot.

Megmentették a héten ugyanakkor a másik nagy befektetési bankot, a Merrill Lynchet, amelyet éppen a Bank of America vásárol fel majdnem 44 milliárd dolláros ügylet keretében. Szerdán érkezett az újabb hír, hogy az amerikai szövetségi kormányzat nemcsak a Merrill, hanem az AIG megmentését is támogatja.

Az AIG-nek a Fed nyújt 85 milliárd dollár hitelt. Ezzel kétéves levegővételhez jut a különböző határidős jelzálogügyletekbe belebonyolódó, és emiatt az elmúlt három negyedévben több mint 18 milliárd veszteséget felhalmozó biztosító. Az AIG a világ legnagyobb biztosítója, összeomlása az egész nemzetközi pénzügyi rendszerben akár 180 milliárd dollár kárt is okozhatott volna egyes becslések szerint.

Tanultak a 29-es válságból

Az amerikai kormányzat tanult a XX. századi nagy válságokból. Ezért avatkozik be a legnagyobb piaci szereplők megmentése érdekében, mert tudja: ha az egész pénzügyi rendszerben meginog a befektetők bizalma, akkor az 1929-es krízishez hasonló lavina indulhat el. Akkor ugyanis a kormány, és a bankok is rosszul reagáltak: a bankok nem mentették meg a bajba jutott versenytársaikat, a befektetők elvesztették pénzüket. Ezután kitört a pánik, mindenki mindenhonnan kivonta a pénzét, mert nem tudhatta, ki lesz a következő áldozat.

A harmincas években ezek után 9000 (!) bank ment csődbe az USA-ban. Csak 1933-ban, Franklin Delano Roosevelt elnöki beiktatása után sikerült megfogni a csődhullámot, akkor háromnapos bankszünnapot rendeltek el a hangulat csillapítására.

Nem sokkal ezután létrehozták a szövetség letétkezelési biztosító társaságot, a Federal Deposit Insurance Corp.-ot, és szétválasztották a kereskedelmi banki és befektetési banki tevékenységeket, hogy a pénzintézetek ne egyszerre omoljanak össze bármelyik szektor megingása miatt.

Roosevelt álma nem foszlik szét?

A mostani jelzálogválság paradoxona, hogy a részben Roosevelt által az ingatlanügyletek garantálására kreált szervezetek, így a szövetségi lakásépítési hivatal, illetve a Fannie Mae és a Freddie Mac most kerültek újra fókuszba, hiszen az amerikai szövetségi kormányzatnak éppen a múlt héten kellett beavatkoznia a Freddie és a Fannie megmentése érdekében.

Ezek összesen 100 milliárd dollár értékű mentőakciót igényelnek, de európai becslések szerint az amerikai állam összesen 3500 milliárd euró értékben volt kénytelen kötelezettséget vállalni a jelzáloghitelezést garantáló intézmények megmentésére.

Az 1989-es tapasztalatok

A jelzálogválság mostani kezelésében a washingtoni kormányzat nemcsak az 1929-es válságból nyert tapasztalatokat. Tíz évvel ezelőtt, 1988-1989-ben sok bank ingott meg, és akkor a Feddel együtt a kormány gyorsan és hatékonyan avatkozott be: nem elsősorban a bankokat mentette, hanem hatalmas pénzfolyamot nyomott ki a bankközi piacokra, és így a likviditást, a fizetőképességet fenntartották.

Ma, a globalizáció korában az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, az Európai Központi Bank és a Bank of England szinte már rutinszerűen nyomják ki a hatalmas összegeket a bankközi piacra, nehogy az egyes pénzintézetek megingása lavinát indítson el.

A gyorsjelentések sokat elárulnak majd

Tavaly nyár óta a nagy nemzetközi jegybankok egymással összehangoltan lépnek fel, és egyelőre legalábbis sikerült elkerülniük a dominóhatást. Kérdés, hogy sikerül-e Amerikában, a jelzálogválság "szülőhazájában" most már végleg túljutni a krízisen. Ehhez persze tudni kellene, hogy a bajba jutott pénzintézetek tényleg bevallották-e összes veszteségüket, amit az elmúlt években felhalmoztak, vagy tartogat még meglepetéseket a következő gyorsjelentési szezon, amikor sok minden kiderülhet.