Végre drágulás lehet a börzéken

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban többéves mélypontra süllyedő európai tőzsdeindexek a csütörtöki nyitás után emelkedhetnek - jósolják lonodni szakértők.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Bár az amerikai tőzsdiendexek szerdán veszteséggel zártak, az ázsiai piacokon a kereskedés vége előtt 2 órával emelkedtek a mutatók. Londoni értékforgalmazók szerint a távol-keleti piacok lendületét átvehetik az öreg kontinens börzéi, vagyis az utóbbi napokban többéves mélypontra süllyedő európai mutatók végre felfelé indulhatnak a csütörtöki nyitás után.

A szakértők becslése alapján a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az Footsie 30-43 pont körüli nyereséggel kezdhet, a frankfurti DAX-30 és a párizsi CAC-40 pedig 10-21, illetve 5-9 pontos erősödéssel nyithat. Optmizmusra utalnak a New York-i indexek határidős jegyzései is, a Dow Jones csütörtök reggelre 42, a Nasdaq pedig 14 ponttal emelkedett.

Szerdán egyébként napon belül többször is irányt váltottak a tengerentúli indexek, a kereskedés utolsó részében az eladók voltak fölényben, így sorrendben hatodik napot zárták veszteséggel a mutatók. A kereskedés végén a Dow Jones ipari átlag 2, a technológia ágazat szereplését leképező Nasdaq 0,8, a félezer részvény mozgását "figyelő" S&P 500 pedig 1,1 százalékos mínuszt mutatott.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!