A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Pár nap múlva megjön a 13. havi nyugdíj

Vágólapra másolva!
A nyugdíjfolyósító szervezet március 12-től kezdi meg a 13. havi nyugdíjak első részletének kifzetését a jogosultaknak.
Vágólapra másolva!

A módosított törvényi szabályozás alapján az idén esedékes 13. havi nyugdíj első részletét márciusban kapják meg az érintettek - közölte pénteken az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság.

A jogosultak tehát a március hónapra járó nyugdíj felét, legfeljebb 40 ezer forintot kapnak pluszban. Postai kifizetés esetén egy összegben kapják meg a járandóságot, de a március hónapra járó nyugdíj és az első részlete egy utalványon, de külön sorban lesz feltüntetve.

A fővárosban és a nagyvárosokban március 12-én, más településeken pedig március 17-én kezdődik a postai kifizetés. A bankszámlára átutalt nyugdíjak esetében március hónapra járó nyugdíj és a 13. havi nyugdíj első részletének jóváírási napja március 12.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!