Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a pénzügyi válság miatt rugalmasabbá tette a hitelfeltételeit, a lépés az összes hitelfelvevő tagországra általános érvénnyel, a már megkötött szerződésekre is vonatkozik. A módosításról szóló döntés Magyarországot kedvezően érinti - közölte a Pénzügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Az IMF igazgatósága által márciusban hozott döntések áprilistól, illetve májustól részben automatikusan hatályosak (futamidő, türelmi idő és endelkezésre tartási jutalék, programszerű feltételrendszer modernizálása), bizonyos pénzügyi feltételek (kamatfelár) pedig augusztus 1-jével választhatóak.

A pénzügyi szervezet egy évvel meghosszabbította a visszafizetés idejét, így a hitel futamideje 4-ről 5 évre emelkedik, ezen belül a türelmi idő 2 év 3 hónap helyett 3 év és 3 hónapra nő. A rendelkezésre tartási jutalék, valamint a kamatfelár sávos rendszere is átalakul. Az utóbbi a tagországok számára választható feltétel, vagyis a tagország dönthet a régi kamatfelár struktúra változatlan alkalmazása mellett is.

A régi és az új kamatfelár-rendszer közötti választás ügyében az IMF július végéig várja a hitelfelvevők visszajelzését, a vonatkozó döntést a pénzügyminiszter a háttérszámítások mérlegelésével a napokban hozza meg.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!