Vágólapra másolva!
Júliusban gyorsult a forgalomba helyezett új autók számának csökkenése Magyarországon. A legnagyobb vesztesek között van a Suzuki, így ebben a hónapban lecsúszott az első helyről.
Vágólapra másolva!

A júniusi 60 százaléknál is jobban, 72,7 százalékkal 3806-ra esett vissza júliusban a Magyarországon forgalomba helyezett új autók száma, az év első hét hónapjában pedig 54,75 százalékkal 52 528-ra csökkent a számuk - közölte legfrissebb felmérésének adatait a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég.

A Ford júliusban megelőzte az eladásokat régóta vezető Suzukit, ebből a márkából 644-et értékesítettek, de ez is 47,3 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál (a legkelendőbb modell a Focus volt, amelyből 215 darabot adtak el). A Ford piaci részesedése ebben a hónapban mintegy 17 százalék, az első hét hónapban pedig 13,26 százalék volt.

A legnagyobb esést a Chevrolet, a Suzuki és az Opel könyvelte el, 84,23, 82,18 és 79,42 százalékkal. A legnépszerűbb márka júniusban még a Suzuki volt, 780 eladott gépkocsival a piac 13,12 százalékát tudhatta magáénak, noha a havi értékesítés 65 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest.

Az első félévben Magyarországon a forgalomba helyezett új autók száma 51,7 százalékkal 39 613-ra esett. A Jato statisztikái szerint régiószerte csökkent a legnagyobb eladásokat produkáló márkák forgalma (a Kia kivételével). Összesen 504 641 új autó kelt el Közép-Kelet-Európában 2009 első félévében.

Továbbra is Lengyelország a régió legjelentősebb piaca, 168 888 darabos eladással, ami 0,1 százalékos növekedés 2008 azonos időszakához képest. A lengyelországi eladások a teljes régió teljesítményének egyharmadát teszik ki. A szlovákokon kívül csak a lengyeleknek sikerült 2008 azonos időszakához képest növelni újautó-eladásaikat 2009-ben.

Szlovákiában 3,6 százalékkal növekedtek az első félévi eladások a tavalyi év azonos időszakához képest, összesen 45 728 darabbal zárva az idei első félévet. Az összes többi piacon jelentős visszaesés tapasztalható. A régió legnagyobb vesztesei a lettek (-73,7 százalék), a litvánok (-67,9 százalék), az észtek (-62,4 százalék) és a horvátok (-48,6 százalék).

A Volkswagen, Európa legnagyobb autógyártó társasága óvatos a világ autópiaci kilátásait illetően, annak ellenére, hogy egymás után harmadik hónapja nőttek az eladásai júliusban. "A recessziónak még nincs vége, mélypontját talán elérte, de nem láthatók még a fenntartható fellendülés jelei a világpiacon" - mondta Detlef Witting, a csoport értékesítési és marketingvezetője, annak ellenére, hogy a VW piaci részesedése emelkedett.

Júliusban 6,7 százalékkal 556 900-ra nőtt az értékesített Volkswagenek száma. Egy évvel korábban 521 100 kocsit adtak el, ez azonban még nem tartalmazta a kamiongyártó Scania eladásait, amelyet a közelmúltban kezdtek számolni. A VW alapmárkából júliusban 15,2 százalékkal adtak el többet. A legnagyobb növekedést a német és a kínai piacon mérték.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!