Egy évvel ezelőtt durvult be a válság

Egy évvel ezelőtt jelentette be a világ vezető brókercége, a Lehman Brothers, hogy újabb milliárdokat bukott a válság miatt, és eszközei eladására készül. A cég azonban nem tudta átrendezni adósságait, és szeptember 15-én csődvédelembe menekült. A hír mélybe küldte a tőzsdei árfolyamokat, eltüntette a likviditást a piacokról, soha nem tapasztalt bizalmatlanságot és kockázatkerülést váltott ki, és csaknem csődbe vitte többek között a magyar államot.

Egy évvel ezelőtt, azaz 2008. szeptember 10-én hozta nyílvánosságra negyedéves jelentését a világ egyik legnagyobb befektetési bankja, a Lehman Brothers - kevesen gondolták volna, hogy ez lesz az 1844-ben, Henry Lehman által alapított társaság utolsó gyorsjelentése, az ekkor elindult piaci események és folyamatok ugyanis pár nappal később arra kényszerítették a bank vezetését, hogy csődvédelmet kérjen a hitelezői nyomás miatt.

A cég megszűnéséhez vezető piaci lejtmenet is ezen a napon kezdődött, a Lehman ekkor közzétett harmadik negyedéves eredményei szerint ugyanis az egyik legnagyobb jelzálogpiaci szereplőnek számító cég veszteségei 3,9 milliárd dollárra rúgtak, nagy részben a csaknem 5 milliárd dolláros értékleírások miatt. A vállalat csökkentette a részvényenkénti osztalékot, és azt is bejelentette, hogy értékesíteni kívánja lakossági ingatlanüzletágát, és várhatóan befektetési részlegének jelentős hányadától is megválik - röviden a bank elkezdte kiárusítani még értékkel bíró eszközeit.

Egyes információk szerint már ekkor felvetődött a Richard S. Fuld vezette menedzsmentben, hogy az egész bankot el kellene adni.

Senki nem hitte, hogy jöhet a csőd

A negyedéves eredmények nyilvánosságra kerülése után felerősödtek az aggodalmak a társaság jövőjét illetően, főleg mert a cég egyelőre nem tudta bejelenteni, hogy ki állja majd a tőkebeemelés költségeit. A Lehman ekkor állítólag a dél-koreai állami Korean Development Bankkal folytatott megbeszéléseket a tőkeemelésről, de ez nem volt elég megnyugtató a befektetőknek, és lejtőre küldték a cég részvényárfolyamát: a nap egésze alatt több mint 40 százalékos volt a zuhanás, majd a zárás utáni kereskedésben további csaknem 20 százalékos esés következett.

Ekkoriban még senki nem gondolt arra, hogy a Lehman akár csődbe is mehet. A legpesszimistábbak is biztosak voltak abban, hogy Washington megmenti majd a pénzügyi óriásvállalatot, ahogy korábban tette többek között a Freddie Mac és a Fannie Mae társaságokkal, vagy legalábbis valamelyik riválisa megvásárolja, mint ahogy a Merrill Lynch bankházzal történt.

A Lehman potenciális vevői között akkor a bank két nagy hitelezőjét, a brit Barclays, illetve az amerikai Bank of America (BoA) pénzintézeteket említették, de az már akkor sem volt kétséges, hogy a Federal Reserve segítsége nélkül bármilyen felvásárlás elképzelhetetlen.

2008. szeptember 15.

A csőd beismerésére öt napot kellett várni, szeptember 15-én ugyanis a több mint 600 milliárd dollár adósságot felhalmozó Lehman a hírhedt "Chapter 11", vagyis a 11. törvénycikk alapján csődvédelmet kért a manhattani csődbíróságon. A brókercég csődjét végül azok a bankok idéztek elő, amelyektől szűk egy hete még a megmentését remélte a társaság: a Lehman ugyanis az után jelentett csődöt, hogy a Barclays és a Bank of America követeléseit nem tudta kifizetni, és a két cég nem volt hajlandó tovább tárgyalni az adósságok átütemezéséről.

Az egykor nagynevű bank haláltusája rövid ideig tartott, a versenytársak gyorsan felosztották maguk között mindazt, ami a Lehmanból megmaradt. A legnagyobb falat a Barclaysnek jutott, ide értve a 960 millió dolláros, egykori manhattani központi épületet is.

A Lehman Brothers csődje tehát bombameglepetés volt, és egyfajta kivételnek tekinthető a válságkezelés 21. századi történetében is. "Az 1929-1933-as válságban a kormányok elengedték a bankok kezét, és a nagy részük csődbe is ment, míg most valóban számos kis regionális bank becsődölt, de a nagyok közül a Lehman volt az egyetlen. Mindeközben a bankcsődök aránya általánosan sokkal kisebb volt, mint 80 évvel ezelőtt" - mutatott rá Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője.

Nem a csőddel kezdődött

A válság természetesen nem egy csődbejelentéssel kezdődött, hanem már jóval korábban: a krízis 2007 év végétől kezdett kibontakozni a reálgazdaságban és elsősorban az Egyesült Államok ingatlanpiacán.

A tavaly augusztusban még 20 dolláron is forgó Lehman-részvény a csőd után gyakorlatilag értéktelenné vált, a világ tőzsdéin pedig évtizedek óta nem látott eladási hullám söpört végig. A New York-i tőzsde irányadó indexe, a Dow Jones mutató még csaknem 11 500 ponton állt a csődhír előtt, október közepén pedig már 8400 pont alatt zárt, ami mintegy 30 százalékos értékvesztésnek felelt meg. Az utóbbi 12 hónap mélypontja idén március elején jött el, ekkor 6600 pont körül forgott az index, azaz ekkor a részvényárak átlagosan a nyár végi értékük alig több, mint felén álltak.

Fontos mérföldkő volt a Lehman-csőd

A Lehman csődje több szempontból is fontos mérföldkő volt, sok elemző és közgazdász az igazi válság kezdetét épp ehhez az eseményhez köti. A bankház csődje azon túl, hogy a történelem eddigi legnagyobbja volt, azért kiemelkedő esemény, mert véget vetett annak az álomnak, hogy ha egy bank bajba kerül, akkor automatikusan számíthat az állam milliárdos mankójára. Az állami mentőcsomag elmaradása minden bizonnyal ennek az álomképnek a lerombolását (is) szolgálta, és feltehetően épp emiatt volt ilyen jelentős a piaci hatása a hírnek, hisz azt üzente, hogy "senki sem érezheti magát biztonságban".

A Lehman-csőd szempontjából az is fontos fejlemény volt, hogy mivel a bankok könyveiben sok a többi bank által kibocsátott értékpapír, így a Lehman kiesése nem csak azt jelentette, hogy eggyel kevesebb lett a versenytárs, hanem azt is, hogy esetleg értéktelenné kell nyilvánítani azokat a papírokat, amelyeket épp a Lehmantól vett meg az adott pénzügyi cég. A pánikot fokozta, hogy a bankok működése nem volt átlátható ebből a szempontból, és szinte naponta lehetett olyan pénzintézetről hallani, amely addig nem várt értékcsökkenésekete jelentett be.

A Lehman csődvédelmi kérése különösen érzékenyen érintette a kockázatos piacokat, ide értve a feltörekvő tőzsdéket és a feltörekvő államokat. A csőd bejelentésének azért volt elementáris hatása, mert gyakorlatilag kiszáradtak a nemzetközi pénz- és tőkepiacok: mivel senki nem bízott senkiben, és már abban sem lehetett reménykedni, hogy mindenképp jön az állami segítség, így a bankok nem szívesen kölcsönöztek magas kamatok mellett sem.

Pénzpiaci alapok és bankok

A MarketWatch szerint a Lehman csődje a legérzékenyebben a pénzpiaci alapok piacát érintette, márpedig a 3500 milliárd dollárnyi eszközzel rendelkező szektor a banki ágazat komoly versenytársává kezdte kinőni magát, így a jelentősége nagy. A pánikidőszakban hagyományosan felértékelődő dollár ezúttal is a győztes oldalra került: egy euróért szeptember elején még csaknem 1,50 dollárt kellett adni, míg két hónappal később már bőven 1,25 alatt volt az árfolyam (szerda délután 1,45 volt a kurzus)

A bankokat mind az alapvető (hitel-betét) területeken, mind a kereskedési téren mélyen érintette a válság. A bankközi kamatlábak emelkedtek, ezáltal megdrágult a források refinanszírozásának költsége, és egyébként is visszaesett a hitelezés, és a strukturált hiteltermékeken (CDO-k) is hatalmas veszteségek keletkeztek. Az utóbbiban közvetlenül a magyar bankrendszer alacsonyabb mértékben volt érintett, viszont az anyabankok nehéz helyzetbe kerülésével és az onnan származó likviditás esetleges megvonásával itthon is problémák mutatkoztak.

Közvetlenül a csőd után kétségessé vált az egész bankrendszer életképessége, többen spekuláltak esetleges bukásáról. A tőzsdék beszakadása mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon döntően ennek a következménye volt, és ezáltal a külső forrásoktól nagymértékben függő magyar gazdaságot ez kifejezetten kritikusan érintette: befagyott az állampapírpiac, összeomlott a forint árfolyama, jelentősen megemelkedett az államcsőd kockázata.

Az euró árfolyama egy évvel ezelőtt 240 forint körüli szinten mozgott, a svájci frank valamivel 150 forint felett járt, a dollárral pedig 170 forint körüli szinten kereskedtek. A Lehman Brothers csődje és a bankrendszer bizalmi válsága miatt a nemzetközi piacokon nagyon óvatosak lettek a befektetők, így a kockázatosabbnak tartott piacoktól elfordultak.

A bizalomhiány annyira súlyossá vált, hogy a külföldi befektetők nem voltak hajlandók finanszírozni a magyar hiányt, és a fizetőképesség megőrzése, illetve az államcsőd elkerülése érdekében Magyarország a Nemzetközi Valutalaptól (IMF) és egyéb nemzetközi intézményektől igényelt hitelt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a forint összeomlását elkerülendő október végén 3 százalékponttal megemelte a kamatszintet, ezzel a 270 forint feletti szintről visszatért a 260 forint körüli tartományba az euró, az év végén pedig 265 forintot kellett adni a közös pénzért, majd a korábbinál is meredekebb lejtőre került a forint: márciusban már 310 forint feletti eurójegyzéseket láthattunk a piacon.

Ezt követően javult a hangulat a nemzetközi piacokon, a kockázatvállalási kedv erősödött, ennek következtében mára 270 forint körüli szintre esett az euró jegyzése, ami azonban még bőven meghaladja a Lehman csődje előtti értékeket.

Enyhült a válság, de nincs vége

Sörös Csaba szerint mostanra a monetáris és fiskális élénkítő intézkedésekkel és a világvége-szcenáriók kiárazódásával enyhült a válság, viszont az alapvető problémák továbbra is érvényesek.

Vannak próbálkozások

A 2009. szeptemberi G20-as pénzügyminiszteri csúcson felmerült a bankvezetők premizálásának a kérdése, hogy a bankok hosszú távú működése alapján kapják a bónuszt, így kisebb kockázatot vállaljanak mind a hitelezési, mind a kereskedési téren. Korábban egy globális pénzügyi felügyelet lehetősége is felmerült, elsősorban a nemzeti bankrendszerek közötti szoros összefonódások miatt. Ezáltal megvalósulhatna, hogy a korábbiaknál nagyobb tőkepuffereket írjanak elő a pénzintézeteknek.

A válságot egy hatalmas hitelboom előzte meg, ahol a gazdasági növekedés nagyrészt (jelzálog)hitelből történt, ami az ingatlanpiac megállásával mondhatni természetes fordulóponthoz érkezett. A bankok hitelexpanziója és kockázatvállalási hajlandósága olyan intenzív volt az amerikai piacon, hogy bár egy-két kivétellel mindenkit meglepett a krízis kirobbanása, a válság végső soron nem tekinthető különösebben nagy meglepetésnek - főleg így utólag.

Amennyiben továbbra is hitelből finanszírozzák a gazdasági növekedést, akkor egy újabb lufi is kialakulhat, és a W alakú recesszió fog megvalósulni: márpedig nagyrészt most is ez folyik, csak kicsit más formában (az amerikai államadósság növekedése és a bankmentő csomagok révén).

"Érdemes lenne arra figyelni, hogy reálisabb, visszafogottabb hitelezés mellett, a korábbinál stabilabb alapokon álló, de legfőképpen önmagát finanszírozó, akár az eddiginél alacsonyabb ütemű gazdasági növekedés alakuljon ki" - mondta a Takarékbank elemzője, aki szerint Németország válságkezelése példaértékű ilyen értelemben, hiszen ott lassabb, de tartósabb növekedést igyekeznek megvalósítani.

Már a válság utáni élénkítésről folynak a viták

A húsz legfejlettebb gazdaság (G-20) legutóbbi találkozójának egyik fő témája a válságkezelő állami beavatkozások megítélése, illetve már az menekülési stratégiák milyensége volt. Kiderült az angolszász résztvevők nyilatkozataiból, hogy kormányaik még nem hagyhatják magára a nemzetgazdaságokat, illetve a világgazdaságot. Egyelőre ezért fenn fogják tartani a jelenlegi keresletösztönző politikát, hogy ellensúlyozzák a válság legnegatívabb hatását, a kereslet visszaesését, a globális piacok általános szűkülését.

Timothy Geithner amerikai és Alistair Darling brit pénzügyminiszter is arról beszélt a csúcs utáni sajtótájékoztatóján, hogy túl nagy a munkanélküliség mindkét országban. A munkanélküliség nem véletlenül aggasztja a politikusokat: a piaci kereslet aligha tud úgy újjáéledni, ha a lakosság egyre nagyobb része veszti el az állását, márpedig éppen pénteken közölték, hogy az USA-ban a munkanélküliségi ráta elérte a 9,7 százalékot, ami 26 éves csúcs.

A németek, a franciák az infláció miatt aggódhatnak

Az amerikaiakkal és az angolokkal szemben a német pénzügyminiszter - Franciaország és Japán egyetértésével - a válság végén megszüntetendő támogatásokat emlegette, vagyis az állam fokozatosan csökkenő gazdasági szerepvállalását vetette fel. A németek, a franciák és a japánok sem véletlenül javasolják az állami kiadások visszafogását: a gazdaságba túlzottan sok pénzt pumpáló, a költségvetési hiányokat magasba emelő keresletösztönzési politikák ugyanis megsemmisítő erejű inflációhoz vezethetnek, ami újabb válságot idézhet elő szakértők szerint.

Érdekes, hogy a német-francia javaslatoktól kissé eltérő véleményt képvisel az euróért felelős Európai Központi Bank (EKB) elnöke, akit éppen a franciák javaslatára választottak ki erre a posztra. "Korai lenne azt mondani, hogy a válságon túl vagyunk" - mondta Jean-Claude Trichet, az EKB kormányzója, vagyis Európa legfőbb bankára szerint még nincs vége a krízisnek, jóllehet az eddigi intézkedések helyesek voltak szerinte.