A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
16:10VívásHungary-USA
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Deutsche Bank: Európa konszolidálhatná a bankokat

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Deutsche Bank vezérigazgatója szerint Európát az a veszély fenyegeti, hogy elmulasztva a válság adta lehetőséget, nem konszolidálja bankjait. Josef Ackermann szerint míg az Egyesült Államok és Kína felhasználták a válságot arra, hogy nagy és versenyképes intézményeket hozzanak létre, Európában ez nem történik meg.

Az Egyesült Államokban egyesülések révén konszolidálódik a bankágazat, míg a kínai bankok a válság alatt nemzetközileg is a legnagyobbak közé léptek elő - hangsúlyozta. Ackermann szerint a válság lehetőség volt arra is, hogy megteremtődjön egy pán-európai bankfelügyelet, és sürgette, hogy a bankrendszer stabilizálására tett néhány intézkedést állandósítsanak. Például véleménye szerint állandóvá kellene tenni az európai központi bankok együttműködését a deviza csereügyletekben, amely egyebek között segített az euróövezeti bankoknak a dollárlikviditás fenntartásában.

Ackermann egyúttal megismételte a nemzetközi pénzügyi szabályok harmonizálásának szükségességét is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!