Többet bírságolt az adóhivatal

Vágólapra másolva!
Tavaly az egy évvel korrábinál több bírságot szabott ki az adóhatóság, de jóval kevesebb késedelmi pótlékot fizettek az adózók. A legtöbb pénz szja-ból, áfából és a társadalombiztosítási járulékból érkezett az APEH-hez.
Vágólapra másolva!

Tavaly jelentősen csökkent az adóbírságok és pótlékok összege - derül ki az APEH szerdán közzétett adataiból. Tavalyelőtt a bírságokból, önellenőrzési és késedelmi pótlékból több mint 42 milliárd forint, 2009-ben már csak 33,3 milliárd forint folyt be az adóhivatal kasszájába az adóigazgatósági adatok alapján.

A több mint 20 százalékos csökkenés a késedelmi pótlékok visszaesésével magyarázható, 2008-ban közel 22 milliárd forint volt ez a tétel, tavaly pedig 11,7 milliárd forintot tett ki. A bírságokból beérkező összeg 20,6 milliárdról 21,6 milliárd forintra emelkedett egy év alatt.

A bevételi rangsor első három helyén a társadalombiztosítási (tb) járulékok, a személyi jövedelemadó és az általános forgalmi adó szerepel. Előbbi kettőnél csökkenés következett be, utóbbi pedig a tavaly júliustól érvénybe lépő áfakulcsemelés miatt növekedett.

Az összbevétel is visszaesett közel 500 milliárd forinttal: 8056 milliárd forintra rúgott ez az összeg, 2008-ban 8524 milliárd forintot tett ki, vagyis 5,5 százalékkal csökkent a bevétel.

Az APEH legfontosabb adatai

2008

2009

Személyi jövedelemadó

1998

1874

Általános forgalmi adó

1787

1864

Társadalombiztosítási járulék

3072

2883



Forrás: APEH

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!