Megszorongatja az áruházláncokat a különadó

Vágólapra másolva!
A Magyar Telekom és a Mol fizeti be a legtöbb adót a kormányfő szerdai bejelentése és két fideszes képviselő pénteken benyújtott törvényjavaslata alapján, míg a kereskedelmi láncokat arányaiban érinti súlyosan a különadó - ez utóbbi szektor adóterhelése ugyanis többszörösére ugrik.
Vágólapra másolva!

Pénteken Rogán Antal és Lázár János fideszes képviselők benyújtották a parlamentnek a távközlési, energetikai szektort és a kereskedelmi láncokat megadóztató törvénycsomagját, amely már tartalmazza a részleteket is. Az adókulcsokban, megadóztatandók körében vagy egyéb részletekben aligha lesz nagy változtatás a parlamenti vita alatt, mivel a törvényt sürgősségi eljárásban, már hétfőn elfogadhatják a képviselők.

Az [origo] az Opten céginformációs szolgáltató adatai, valamint az érintett vállalatok eredményei alapján kiszámította, hogy mennyi lesz az egyes cégek adója. A Magyar Telekom és a Mol kiemelkedik a befizetendő adó mennyiségét tekintve, míg a kereskedelmi láncok többletadója sokszorosa lesz az eddigi szabályozásból levezethető adónak.

A kereskedelmi láncok a teher miatt azt kérik a kormánytól, hogy csak jövőre kelljen befizetniük a 2010-re esedékes adót. Ennek oka, hogy év közben nem volt idejük felkészülniük az érintett kereskedelmi vállalkozásoknak a válságadó pénzügyi fedezetének előteremtésére. Emellett azt is megváltoztatnák, hogy a bevétel helyett az árrés legyen az adó alapja.

A legtöbbet fizetők

A legtöbbet fizető cég a Mol lesz, amely 33,87 milliárd forintot fog befizetni. Az energiaipari cég több mint 3226 milliárd forint bevételt könyvelhetett el tavaly az Opten adatai szerint, amelynek 1,05 százalékát köteles leadózni az államnak. Az energetikai szektorban nincs sávos adózás, vagyis ezt az egy kulcsot kell figyelembe venni.

A Mol közel ugyanannyit fizet, mint az Európai Bíróság döntése következtében, ugyanis az uniós bírói szerv kijelentette, hogy a magyar állam jogosulatlanul támogatta az olajtársaságot, s ezt a pénz kamataival együtt vissza kell fizetni. A cég befizette az összeget, ugyanakkor szerdán fellebbezett is az Európai Bíróság döntése ellen. Az ebből befolyó 35,2 milliárd forintot Rogán Antal és Dancsó József fideszes képviselők javaslata alapján az általános tartalékok növelésére használná az állam.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója csütörtökön azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy tudomásul kell venni a terheket. Az üzletember szerint a rossz makrogazdasági környezet károsabb lehet a részvényesek szempontjából az átmeneti különadóknál.

A Magyar Telekom lesz a válságadókkal leginkább sújtott másik vállalat, mivel több mint 30 milliárd forintot kell befizetnie az államkasszába (cikkünkben korábban több mint 40 milliárd forint szerepelt, a hibáért olvasóink és az érintettek elnézését kérjük). A távközlési vállalat tavalyi nettó árbevétele 475 milliárd forint volt, márpedig a pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint az adóalap 5 milliárd forintot meghaladó része a legmagasabb, 6,5 százalékos kulccsal adózik.

A Magyar Telekomra háruló jelentős teher a piacon azonnal, rögtön a bejelentés után éreztette hatását. A szerdai tőzsdei kereskedésben a cég papírjai 3 százalékot estek és a hét további szakaszában is gyengültek. Az október 8-án zárult héten még 663 forintot értek a Telekom-papírok, egy héttel később már csak 600 forintot adtak érte, vagyis egy hét alatt 9,5 százalékkal lett olcsóbb egy részvény.

Energia

Az energetikai szektorban kiemelkedik a Mol 33,87 milliárdos befizetése, de a többi vállalat is súlyos milliárdokkal járul majd hozzá a költségvetéshez. Az E.On három vállalata összesen 14,42 milliárd forintot fizet, a Magyar Villamos Művek két cége több mint 9,72 milliárdot, az Elmű 2,86 milliárdot.

A szektor befizető cégeinek 2009-es adófizetési kötelezettsége 124 milliárd forint volt, erre jön még a válságadó 72 milliárdja, vagyis jelentősen nő a befizetendő adó.

Kereskedőláncok és távközlés

Arányait tekintve azonban nem az energiaszektort, hanem a kereskedelmi láncokat sújtja a válságadó. Bár összességében 28,45 milliárdot fognak fizetni a cégek - vagyis jóval kevesebbet, mint a távközlés és az energetika. Az élelmiszerkereskedő-láncok rendes adófizetési kötelezettsége 1,56 milliárd forint lenne, a különadó 28,45 milliárdja tehát ennek többszörösét vonja el.

A legnagyobb befizető a Tesco lesz, amely 12,14 milliárd forinttal járul hozzá a költségvetéshez, őket a Spar követi 6,82 milliárddal. A dobogóra még az Auchan fér fel a maga 3,48 milliárdos befizetési kötelezettségével.

A telekommunikációs szektorban a kiemelkedő Magyar Telekom mellett a két vetélytárs, a Telenor és a Vodafone is tízmilliárd forint fölött adózik. A Telenor, amely a jogelődjének, a Pannon GSM Zrt-nek a kötelezettségeit is viseli, több mint 11 milliárd forintot fizet be év végéig, a Vodafone pedig több mint 8 milliárdot.

Gyorsan dönt a parlament

A törvény indoklása szerint az adókra "az államháztartás egyensúlyának javítása, illetve egyes tevékenységek folytatásának társadalmi-környezeti hatása" miatt van szükség. A kormányfő szerint pedig azért ez a három szektor adózik a bankok után, mert "a válsághelyzetben, amíg ki nem jutunk a gödörből, azokon a sor, akik eddig kevesebbet vállaltak" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. (Az adók bejelentését itt nézheti meg videón.)

A különadókról szóló törvényjavaslatot már hétfőn elfogadhatja a parlament, amire azért is szükség van, mert a kihirdetést követően 40 napra van szükség a hatályba lépéshez, vagyis a kormánytöbbségnek gyorsan kell döntenie, ha még idén bevételként szeretné elkönyvelni a különadók milliárdjait.

Az Opten Kft. kimutatása szerint nem a kereskedelmi, az energia- vagy a távközlési szektor a legjövedelmezőbb ágazat. Az első három helyen a szerencsejáték, a szennyeződés-mentesítés és egyéb hulladékkezelés, valamint a humán, illetve állategészségügyi ellátás áll. A most megadóztatott ágazatok közül az első tízben egyedül a távközlés szerepel: a hetedik helyen. A Financial Times véleményrovatában megjelent írás "dermesztőnek" nevezte az adóztatást az üzleti életben.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!