A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Ezermilliárdot szán az állam a PPP-k kiváltására

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékes államtitkára szerint júniusban megszülethetnek az első új megállapodások az átvizsgálás és újratárgyalás alatt álló száz PPP-szerződésről. A minisztérium legfeljebb 1000 milliárd forintra becsüli a projektek - autópályák, börtönök, kollégiumok, sportlétesítmények - valós beruházási értékét, melyek évente több mint százmilliárddal terhelnék a költségvetést.
Vágólapra másolva!

Száz, a gyanú szerint túlárazott PPP-szerződést vizsgál a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) - mondta Hegmanné Nemes Sára, a tárca államtitkára egy keddi sajtóbeszélgetésen. A minisztérium kiemelt szerződéseket vizsgáló államtitkárságának vezetője közölte, az állam számára előnytelen, túl magas szolgáltatási díjat tartalmazó szerződések újratárgyalását kezdeményezik. A cél a PPP-konstrukciók kiváltása, ezek ugyanis évente több mint 100 milliárd - teljes futamidejük alatt összesen 3000 milliárd - forintos kötelezettséget jelentenek az államnak.

Az NFM szerint az előző két kormányzati ciklusban indult száz projekt - köztük két autópálya, két börtön, valamint számos sportcélú és felsőoktatási beruházás (uszoda, sportcsarnok, kollégium) - valós beruházási értéke legfeljebb 1000 milliárd forint körül lehet. A kiváltás csak ezen az értéken történhet, ezért a tárca független szakértőkkel ellenőrizteti a teljesítéseket, amellett az államnak a legnagyobb terhet jelentő autópályák esetében a műszaki tartalmat is. Az államtitkár elismerte, hogy ahol nem sikerül megegyezni, ott perek indulhatnak. A kiváltás pontos költségét egyelőre nem tudni, annyi látszik csak, hogy júniusban köthetik meg az első új megállapodásokat.

A PPP (public private partnership) az állam és a magánszféra együttműködését jelenti olyan beruházások megvalósítására, amelyekre azok kezdetekor az államnak nincs elegendő forrása. A magánpartner átvállal bizonyos kockázatokat, az állam pedig meghatározott ideig fizet az üzemeltetésért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!