Nyírbátor beszáll a repülőgépiparba

Vágólapra másolva!
Az Airbus és a Boeing gépekhez készítenek majd belső oldalfalakat egy nyírbátori üzemben, melyet egy német cég 5 millió eurós beruházásával hoznak létre.
Vágólapra másolva!

Repülőgép-alkatrészgyárat hoz létre Nyírbátorban a német Diehl Aircabin Gmbh. - jelentette be Markus Marschall, a cég gazdasági vezetője a Szabolcs Szatmár-Bereg megyei városban. A Diehl csoport a Nyírbátori Ipari Parkban a Bátor Trade gazdasági válság miatt bezárt autókábel-gyárát vásárolta meg, valamint a helyi önkormányzattól további kéthektáros üres területre szerzett opciós jogot, ahol három év alatt 5 millió eurós befektetéssel alakítja ki gyártóbázisát - mondta Markus Marschall. Kiemelte: a termelést az év végén 40 dolgozóval már indítják, utána a létszámot folyamatosan 150-re növelik. Az üzemben az Airbus, Boeing, valamint az Eurocopter and Embraer típusú gépek belső oldalfalát és szellőzőrendszereit készítik majd, évi 15 millió euró értékben.

Klaus Jabs ügyvezető igazgató közölte: a nyírbátori repülőgép-alkatrészgyár működtetésére a cégcsoport már megalakította a Diehl Aircabin Hungary Kft.-t. Megkezdték a leendő 40 dolgozó kiválasztását is abból a több, mint 400 jelentkezőből, akik beadták szakmai önéletrajzukat a felvételhez. A kiválasztott munkatársakat a Diehl Csoport németországi gyárában készítik fel a munkára év végéig. A további 110 alkalmazottat szintén német szakemberek képzik majd ki a nyírbátori feladatok ellátására.

Klaus Jabs elmondta azt is, hogy a Diehl Csoport repülőgép-alkatrész gyárai döntően az Airbus és a Boeing típusú utasszállító gépekhez készítenek belső berendezéseket, az ülések kivételével szinte mindent. Így például a repülők oldalfalát, plafonrészét, a hozzá tartozó vezetékrendszerekkel együtt, sőt a személyzet pihenőfülkéjét, illetve az utasokat ellátó konyhai részleget is a Diehl szállítja az összeszerelő gyáraknak. A százszázalékos magántulajdonban lévő, családi nagyvállalkozásként működő cégcsoportnak gyártóbázisa van az USA-ban, Franciaországban, Kínában, Szingapúrban is.

Markus Marschall megemlítette, hogy első kelet-európai gyáruknak Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon kerestek telephelyet, s végül a cégcsoport tulajdonában lévő mátészalkai MOM Vízméréstechnikai Gyár, valamint Kárpáti Tibor, a mátészalkai Carl Zeiss Művek volt főmérnöke, a Kelet-Magyarországi Munkaadók Szövetségének elnöke, volt MSZP-s országgyűlési képviselő közreműködésével döntöttek Nyírbátor mellett.

A gazdasági vezető kijelentette: a Nürnberg melletti központtal működő, több, mint 100 éves múltra visszatekintő Diehl Csoport hosszú távra tervez a szabolcsi kisvárosban. Balla Jánosné, Nyírbátor MSZP-s polgármestere a sajtótájékoztatón kifejtette: az önkormányzat 2004-ben kezdte meg 57 hektáros ipari parkjának kialakítását, s az elmúlt öt évben ezer új munkahelyet hoztak létre. Az ipari területen épített gyárat például a dán Coloplast, és további beruházókra is számítanak, hiszen a városhoz közeledő M3-as autópálya építésének köszönhetően jelentős az érdeklődés a park iránt.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!