Hogyan lettek az olaszok az új eurógyilkosok?

Akárhogy is jön ki a kormányválságból a finanszírozási gondokkal küszködő Olaszország, a következő években hatalmon lévő politikusoknak óriási feladat szakad a nyakukba. A válságmentes időkben elbliccelt, a versenyképesség javításához elengedhetetlen reformokat kell végrehajtani, hogy az ország ne temesse maga alá az egész eurózónát. Kedden bizalmi szavazás dönt arról, hogy Silvio Berlusconi miniszterelnök folytathatja-e a kormányzást.

Miután eldőlt, hogy a népszavazási kezdeményezés által kirobbantott görög kormányválság, ha nem is feltétlenül zárult le, legalábbis szünetel egy időre, az eurózóna egy másik tagállamában is megrendült a kormány helyzete. Olaszországban kedden bizalmi szavazást tartanak a Silvio Berlusconi által vezetett kormányról, és sajtóhírek szerint a sok konfliktust túlélt miniszterelnök mögött ezúttal nincs elegendő támogatás. Eközben néhány hónapon belül ismét veszélybe került az ország finanszírozhatósága.

Berlusconi kemény megszorításokra készül. Egyrészt azért, mert ezt ígérte az eurózóna vezetőinek nemrég lezajlott csúcstalálkozóján - és azért is, mert a piac egyre kevésbé hajlandó pénzelni a GDP 120 százalékáig eladósodott olasz államot. A tízéves futamidejű államkötvények hozama hétfőn egy időre 6,6 százalék fölé emelkedett, ezt a fenntartható finanszírozási szint határának tekintik a befektetők. (Összehasonlításul: a német papírok hozamszintje - tehát a kamat, amit a kölcsönt adó kap - 1,5-2 százalék körüli.)

Pont most bukik Berlusconi?

Ha igazak a kormányfő parlamenti támogatásának elolvadásáról szóló hírek, akkor Olaszország a válság kellős közepén kerülhet instabil politikai helyzetbe: nem tudni, hogy szakértői kormány, vagy egy egységkormány vezetheti tovább az országot, esetleg új választást kell kiírni. Utóbbi nagyon rosszul jönne a mostani körülmények között, de a Corriere della Sera nevű olasz napilap esélylatolgatása szerint még ez is sokkal valószínűbb, mint az, hogy - az egyébként már legalább tucatnyi hasonló bizalmi szavazást túlélő - Berlusconi marad a miniszterelnök.

Berlusconi saját Facebook oldalán úgy fogalmazott, hogy "senki nem képes ebben a parlamentben arra, hogy megbízható többséget hozzon létre. (...) Azok a barátaink, akik ezekben a pillanatokban hagyják el a többséget, árulókká lesznek, és nem is velünk, hanem az országgal szemben."

A tét valóban nagy, mert Olaszország esetleges finanszírozhatatlansága egészen más dimenziójú problémát jelentene, mint Görögország részleges vagy teljes államcsődje. Ha ki kellene menteni az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságát, az annyi pénzbe kerülne, amennyibe belerokkanhatna a többi tagállam. E veszély mellett eltörpül az Európai Központi Bank azon költsége is, hogy a hozamok leszorítása érdekében időnként vásárlóként jelenik meg az olasz (és a spanyol) állampapírok piacán - az elmúlt napok államkötvényhozamai szerint egyébként nem sok sikerrel.

Az olasz bizalmi válságot ránézésre nem indokolja új körülmény. Olaszország GDP-arányos államadóssága nem ugrott meg úgy, mint a görögöké, sőt, régóta azonos - igaz, magas - szinten áll. A bankok nem mentek tönkre, nem indított be válságot a felfújt ingatlanpiac. A költségvetés elsődleges (az adósság kamatterhei nélkül számított) egyenlege pozitív, szó sincs tehát arról, hogy akár heteken belül bekövetkező fizetésképtelenségtől kellene tartani. A Reuters hírügynökség napokban közölt összeállítása szerint júniusban még az elemzők többsége is úgy gondolta, hogy az országot elkerüli a görög fertőzés.

Leállt a gazdaságuk

Az állampapírpiac fejleményei mégis azt mutatják, hogy a befektetők nem bíznak az olasz adósság törlesztésében, és az emelkedőnek ítélt kockázat felára miatt ez önbeteljesítő jóslattá válhat. Ráadásul nem látszik, Olaszország hogyan mászhat ki ebből az adósságkrízisből. Az újabb, nagyságrendileg ötvenmilliárd eurós megszorító csomag, ha meg is szavazzák, és végre is hajtják, eltörpül az 1900 milliárd eurós adósságállomány mellett, de ez még mindig nem lenne probléma, amennyiben a gazdaságban jelentős növekedési lehetőség rejlene.

Az olasz gazdaság versenyképessége azonban annak ellenére rossz, hogy a makrogazdasági mutatók némelyike biztató. A költségvetés hiánya idén csak négy százalék körül alakul, a munkanélküliség aránya mindössze nyolc százalék (szemben például Spanyolország húsz százalék fölötti rátájával). A gondok nem akut, hanem krónikus természetűek - állapította meg még nyáron közölt összeállításában az Economist brit hetilap. Ezt bizonyítja, hogy a 2000-től 2010-ig tartó évtizedben éves átlagban csupán 0,25 százalékkal nőtt a GDP - ennél rosszabb számot csak Zimbabwe és Haiti produkált az említett időszakban. A lanyha növekedés miatt nem tudott csökkeni az államadósság aránya sem, az utóbbi évek fegyelmezett költségvetési politikája dacára.

"A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején Olaszország a világ hatodik legnagyobb gazdasága volt, azóta visszacsúszott a kilencedik helyre, vagyis a nagy versenytársaihoz képest egyértelműen lelassult. Lényegében stagnált, holott előtte harminc évig viharos fejlődést produkált" - mondta az [origo]-nak Horváth Jenő, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének tanára. Hozzátette, tény, hogy az ország adottságai nem jók, hiszen kevés a nyersanyag, emellett több könnyűipari ágazatot tönkretett a kínai konkurencia, de az is nagy gond, hogy az erős szakszervezetek miatt nem lehet a gazdasági versenyképességet a megszorítások módszereivel növelni.

Lobbik, szakszervezet

Olaszország kimondottan gyengén szerepel a különböző versenyképességi felméréseken. A Világbank friss Doing Business listáján a 87., Fehéroroszország, Mongólia és Zambia mögött, a Világgazdasági Fórum rangsorában pedig 43., közvetlenül Tunézia és Barbados után (Magyarország ezen a két listán az 51., illetve a 48. helyen áll). A versenyképességet a magas bérek, a merev munkaügyi szabályozás és az alacsony termelékenység rontja leginkább. Az évezred első tíz évében az Egyesült Államok termelékenysége ötödével, Nagy-Britanniáé tizedével javult, míg Olaszországé öt százalékkal csökkent.

Évente 4500 euró segítene

Hétfőn egész oldalas hirdetést jelentetett meg a Corriere della Serában egy Giuliano Melani nevű, a pénzügyi szektorban érdekelt üzletember, arra buzdítva honfitársait, hogy vásároljanak minél több állampapírt. Számításai szerint minden olasznak 4500 eurót kellene áldoznia évente arra, hogy az évente lejáró 260-270 milliárd eurónyi állampapír megújítása ne a külföldi befektetőktől függjön. Az állampapírok vásárlásának eddig is nagy hagyománya volt Olaszországban. A 120 százalékos adósság egyebek mellett éppen azért nem bizonyult mostanáig túl nagy tehernek, mert jelentős hányada belföldi kezekben van - és ez alatt nemcsak intézményi befektetőket, hanem magánembereket is kell érteni.

A piac a jelek szerint egy ideje nem bízik abban, hogy Berlusconi a fentieken változtatni tudna. Már az is nehezen elképzelhető, hogy a népszerűtlen intézkedéseket rendre kerülő kormányfő másfél évvel a választások előtt valóban végigviszi az ígért megszorításokat. Az előző takarékossági csomag két fő eleme, a nyugdíjkorhatár emelése és az önkormányzatok megnyirbálása már a bejelentés után felpuhult.

Berlusconi hibája?

A politikus régi kritikusának számító Economist szerint Silvio Berlusconi nagymértékben felelős Olaszország válságáért. A lap szerint ugyan a problémák létrejötte nem az ő hibája, az utóbbi tizenhét évből tízben ő volt a miniszterelnök, a korábban megszokottnál stabilabb kormányok élén - és ez alatt az idő alatt nem volt érdemi fejlődés. Amiben annak is lehet némi szerepe, hogy Berlusconi energiáit a korrupciós vádak és a nőügyei miatti védekezés foglalta le.

Horváth Jenő szerint kétségtelen, hogy Berlusconi felelőssége nagy, bár koránt sem csak ő hibáztatható az elmaradt intézkedésekért. "Az olaszok még a 2008-ban beköszöntött válság nyomán sem tudtak semmilyen jelentős átalakítást végigvinni. Jellemző az igazságügyi reform esete: tíz éve napirenden van, de érdemi előrelépést egyik kormány sem tudott felmutatni. Olyan anomáliákat kellene orvosolni, mint hogy hosszú éveket kell várni bírósági ítéletekre, az országban négyszer annyi ügyvéd van, mint a hasonló népességű Franciaországban. Az államigazgatás túlméretezettségét pedig jól illusztrálja, hogy majdnem ezer ember ül a törvényhozásban, több, mint az Egyesült Államokéban" - mondta a Corvinus Egyetem professzora.

A piacok most abban reménykednek, hogy egy esetleges szakértői kormány hatalomra kerülésével az olasz politika bepótolja az elvesztegetett éveket. "A történelmi tapasztalatok szerint a technokrata kabinetek képesek voltak a növekedést elősegítő strukturális reformokat végrehajtani" - mondta a Reutersnek Fabio Fois, a Barclays Capital elemzője, vélhetően a Carlo Azeglio Ciampi, majd Lamberto Dini által a kilencvenes évek első felében vezetett kormányra utalva.