A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának adóellenőrei és végrehajtói tavaly november közepétől pénzügyőrökkel, járőrökkel, valamint a fővárosi és a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek munkatársaival közösen folytattak ellenőrzéseket - írja közleményében az adóhatóság. Ennek során jellemzően az adóköteles bevételek bizonylatolását, a szabálytalan foglalkoztatást, valamint az áruk eredetét vizsgálták, de kiemelt szempont volt a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartása is.
A több mint 1600 ellenőrzés csaknem egyharmadában tárt fel valamilyen hibát, hiányosságot az adóhatóság, a kiszabott bírságok összege meghaladja az 52 millió forintot, továbbá tizenöt adózó üzletét bezárták.
A bizonylatadási kötelezettség terén összességében pozitív változás következett be, a jelenlegi tapasztalatok szerint többen adtak nyugtát, számlát, mint 2010-ben. Ugyanakkor a foglalkoztatottakkal kapcsolatos kötelezettségek terén lazult az adózási fegyelem, egyre több munkavállalót alkalmaznak feketén.
A revizorok több budapesti színház ruhatárában és büféjében is ellenőriztek, ami "nem várt eredményekkel zárult": minden vizsgált színházban komoly szabálytalanságokat tártak fel, a tucatnyi nyugtaellenőrzés mindegyike megállapítással zárult, és néhány esetben az alkalmazottakat is feketén foglalkoztatták.
Egy belvárosi luxusétteremről kiderült, hogy az alkalmazottak mindegyikét - a kézilánytól kezdve a pincéreken át a szakácsokig - bejelentés nélkül dolgoztatták, de előfordult olyan eset is, hogy egy előkelő szálloda ékszerüzletében sem kaptak számlát az ellenőrök az igen borsos áron kínált ékszerről. (A NAV az étterem és a szálloda nevét nem hozta nyilvánosságra.)
Mindezeken túl a NAV továbbra is folytatja a szolgáltatási szektor eddig kevésbé vizsgált területeinek ellenőrzését, és vizsgálja az adókötelezettségek teljesítését, különös figyelmet fordítva a foglalkoztatás terén tapasztalt visszaélések felszámolására.