Az Európai Bizottság szerdán közleményben szólította fel a magyar kormányt több törvénymódosításra, és a túlzottdeficit-eljárást is fenntartotta. Olli Rehn pénzügyi biztos sokadszorra is világossá tette, hogy érdemi engedmények nélkül a magyar kormány nem fog pénzügyi segítséget kapni az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). Ha a kormány korábban reménykedett is ennek ellenkezőjében, nem kétséges, hogy már a kért hitelkeretről szóló tárgyalások megkezdéséhez is teljesíteni kell az unió feltételeit.
Ezen feltételek között olyan jogszabályok - elsősorban a jegybanktörvény - visszavonása vagy gyökeres módosítása szerepel, amelyek változatlansága mellett többször erősen elkötelezte magát a kormány, és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök is. A visszavonulás látványos politikai vereség lenne, még úgy is, hogy Orbán előre tompítani próbálja egy ilyen lépés hatásait.
Az elmúlt hetek piaci folyamatai alapján a Magyarországnak hitelező nemzetközi befektetők bizalmát jóformán csak az EU-val és az IMF-fel való megegyezés lehetősége tartja fenn. Erre utalt a forint gyengülése és az állampapír-piaci hozamok emelkedése az elutasító magyar reakciók hírére. A 9-10 százalékos hozamszint annyira megdrágítja az ország finanszírozását, hogy az így hosszú távon fenntarthatatlanná válhat. A kormány mozgástere tehát mostanra arra a nagyon egyszerű választásra szűkült le, amit az elemzők már régóta emlegetnek: a korábbi, keményen védett álláspont teljes feladása, vagy a szinte bizonyosan bekövetkező államcsőd.
Nem is rossz megoldás a csőd?
A fizetésképtelenség nem fenyeget azonnal, néhány hónapig még működtethető az ország újabb kölcsönök nélkül, de semmi jele nincs annak, hogy a piaci hangulat megváltozna. Ha a kormány ez alatt visszavonulót fúj, akkor sem kell feltétlenül az ellenkezőjét mondania annak, amit korábban állított. Ahogy arról korábban az [origo] kormányzati forrásokra hivatkozva írt, könnyen elképzelhető egy hasonló stratégia, mint amit a kabinet a médiatörvény körüli európai kritikák során alkalmazott. Akkor a változtatások nyilvánvaló elutasítását a törvény részleges módosítása követte.
Több külföldi kommentár szerint reálisan számba vehető lehetőség, hogy az Orbán-kormány tudatosan a csődöt választja. Szerdán a MarketWatch nevű tekintélyes pénzügyi portálon jelent meg egy írás arról, hogy Orbán Viktor dönthet így, és racionális indokai is lehetnek erre.
A cikket jegyző Mathew Lynn, a MarketWatch és más gazdasági orgánumok rendszeres szerzője amellett érvelt, hogy a csőd Izland példája alapján talán nem is olyan rossz megoldás ahhoz képest, amit az IMF kér, és ha Magyarország vezetése erre esetleg a következtetésre jut, akkor mások is követhetik. A csőd egyszerűen annyit jelent, hogy a befektetőknek némi veszteséget kell majd elkönyvelniük - írta Lynn. Az izlandi párhuzam azonban sántít, ott ugyanis nem volt államcsőd. A pénzügyi válság kirobbanása után összeomlott a bankrendszer, több bankot államosítottak, ezen a pénzintézetek hitelezői és a külföldi betétesek is buktak, de az állam fizetőképes maradt.
"A cikk elsősorban azért sántít, mert elhiteti az olvasókkal, hogy egy államcsőd során tulajdonképpen csak annyi történik, hogy a hitelezők elveszítik a pénzük egy részét. Holott ez messze nem igaz" - mondta az [origo] felvetésére Zsiday Viktor, a Concorde Alapkezelő befektetési szakembere.
"Ha Magyarország államcsődöt jelentene, azonnal elkezdenék kivinni az országból a devizát, ettől összeomlana a forint, és rántana magával mindent, ami az árfolyamtól függ" - magyarázta Zsiday Viktor. Az árfolyam elszabadulása devizahitelesek tömegét sújthatja végzetesen, az inflációt az egekbe küldheti, a kereslet csökkenése miatt cégeket lehetetlenít el, és így munkanélküliséget is generál.
Jobb lenne inkább kihagyni
Zsiday Viktor szerint a kormány kénytelen lenne felfüggeszteni a konvertibilitást, vagyis a lakosság nem válthatna devizát, Magyarország lényegében lezárná a pénzügyi határait. Újra eljönne az az ismerős helyzet, amikor évente néhány száz dollárt kapna minden állampolgár. Ilyen esetben az Európai Unió valószínűleg felfüggesztené az összes, az országot megillető kifizetést, miközben a kormány - szemben az erről terjedő rémhírekkel - a betétekhez ugyan nem nyúlna, de korlátozná a bankszámlákhoz való hozzáférést. Emellett elszaladna az infláció, gyors ütemben csökkennének a reálbérek - mondta Zsiday.
Szerinte a cikk gondolatmenetének azon része sem állhatja meg a helyét, hogy a kormányzó erők tudatosan választott, racionális stratégiája lehetne a csőd, mert a döntéshozóknak a történelmi tapasztalatokból tudniuk kell, hogy az államcsőd levezénylője politikailag aligha élhet túl egy efféle megrázkódtatást. "Argentínában, például, tíz százalékról ötvenre nőtt a szegénységi küszöb alatt élők száma az államcsőd után. Ezt senkinek sem bocsátják meg a választók" - vélte Zsiday. Már a bankválságot átélt Izland miniszterelnöke sem maradt a székében - sőt bíróság előtt kell felelnie az ügyészek szerint felelőtlen kormányzásáért -, és a görög miniszterelnök is belebukott az államcsőd közelségébe.