Új gyógyszer kell a kínai csodára

Egyre több aggasztó jel utal arra, hogy Kína, a világ második legnagyobb gazdasága megtorpant. Az ország így is félelmetes sebességgel növekszik, de a hatalmasra nőtt ingatlanpiac robbanással fenyeget, és a kínai vezetés ráadásul nem tudja kielégíteni az egyre gazdagodó kínaiakat sem. Kínai lakások milliói és globális befektetők vagyona forog kockán, és egy kínai botlás az egész világgazdaságot is lelassítaná.

A pénzügyi és gazdasági berendezkedésük reformjára kérte Robert Zoellick, a Világbank elnöke kedden a kínai vezetőket Pekingben. Azt mondta, hogy az elmúlt harminc év sikere egyetlen modellre épült, az exportvezérelt és a magas beruházási arányra építő gazdaságra. Mára viszont Kínának váltásra van szüksége, a belső piacára és a fogyasztásra kell fókuszálnia.

Kína az elmúlt két évtizedben a Világbank tanulmánya (pdf) szerint átlagosan közel 8 százalékkal tudott növekedni. Ezt a száguldást a Teng Hsziao-ping-féle kommunista vezetés alapozta meg, amely fokozatosan megnyitotta a kínai gazdaságot a világpiac előtt. Kína ma sem nevezhető még piacgazdaságnak, mivel erős az egypártrendszerre építő állam befolyása, amelyet például a külföldiekkel szemben alkalmazott kvótákkal érvényesít. Az ország 1953 óta a mai napig ötéves terveket követ.

Kína gazdasága még mindig messze a fejlett országokat túlszárnyalva robog, de lassulóban van, és egy elemzés azt vetíti előre, hogy az első negyedévben 8,4 százalékra lassulhat a növekedés az egy évvel korábbi 8,9 százalékról. Nem a lassulás mértéke a sok, hanem a gazdaság kilátásai rosszak. A mérséklődés egyik oka ugyanis az európai adósságválság, amely rávilágított a kínai export- és beruházásorientált fejlődés hátrányára: Kína a fejlett országok vásárlóira szorul.

Túl keveset fogyaszt az óriás

A Nemzetközi Valutaalap novemberi elemzése szerint a kínai növekedés nagy része az 1990-es évek óta az állami befektetések húzó erejéből állt, gyakran a bővülés több mint fele volt erre visszavezethető. Az export kisebb jelentőségét mutatja, hogy külkereskedelem egyenlege egyes években, például 2005 és 2007 között jelentősen hozzájárult a növekedéshez, máskor viszont a behozatal és kivitel kiegyensúlyozta egymást.

Eközben az állami és magánfogyasztás viszonylag stabilan, nagyságrendileg 3-5 százalékponttal növelte minden évben a gazdaság teljesítményét, ami azt jelezte, hogy a fejlődő ország lakossága egyre többet kezdett maga is fogyasztani. A fogyasztás ellen dolgozik azonban a kínai pénzpolitika: a jüan árfolyamát mesterségesen gyengén tartják, ami segíti ugyan az exportot, de a belső fogyasztást visszafogja.

Amikor dübörög egy gazdaság

A kínai gazdaság az elmúlt 30 évben átlagosan 10 százalékkal bővült évente, az eddigi rekordév 1997 volt, a növekedés 14,2 százalékos volt. Még 2011-ben is 9,2 százalékkal nőtt a GDP, de üteme folyamatosan lassul. 2012-re már csak 8,2 százalékos növekedést prognosztizál az IMF.

A nettó export idén várhatóan nulla lesz, vagyis a kivitel várhatóan nem haladja meg a behozatalt, miközben a fogyasztás 4,1 százalékpontot, a beruházások 4,3 százalékpontot tesznek ki a növekedésből. A hosszú távú növekedést gátolja az ország 1970-ben bevezetett családpolitikája, amely miatt a lakosság 36 százalékát szabályok büntetik, ha több mint egy gyereket vállalnak. A hagyományos társadalom miatt gyakran elvetetik a lány gyermekeket, ami miatt 2010-ben országosan 100 lánygyermekre 118 fiúgyermek jutott. Becslések szerint 2020-ra 30-40 millió felnőtt férfinak gond lesz társat találnia.

A modernizálódó országban egyre többen emelkedtek ki és gazdagodtak meg az 1980-as évek óta folyamatos piacosodásban. A Boston Consulting Group tavaly nyári kimutatása szerint Kínában már több mint egymillió milliomos van, amivel a harmadik helyre léptek az Egyesült Államok és Japán után a számukat tekintve, azt pedig a Forbes írta, hogy a kínai milliomosok átlagosan fiatalabbak, mint az amerikai gazdagok. A gazdasági lap azt is hozzátette, hogy a kínai gazdagok többsége nem állami társaságokon keresztül, hanem saját vállalkozásaikkal szedték meg magukat.

Ez is mutatja a kínai gazdaság kettősségét. A kínai vezetés által évtizedeken át támogatott gazdaságpolitika lehetővé tette, hogy Kína nagyszámú, könnyen pótolható és olcsó munkaerejével, a külföldi tőkével és technológiával párosulva olcsó árukkal árassza el a világpiacot - Robert Zoellick erről a fejlődési modellről beszélt. A társadalom gazdagodó rétegei azonban maguk is elkezdtek fogyasztani, a kínai polgárság autót vagy épp lakást keres magának.

Az exportra építő, robogó gazdaság azonban kifogy a szuflából - állítják a Világbank elemzői, akik szerint akkor is 5,9 százalékra csökken a növekedés üteme 2021-re és 5 százalékra 2026-ra, hogyha a kínai gazdaság elkerüli a nagyobb sokkokat és bevezeti a szükséges reformokat. A Világbank szerint Kína a lassulás ellenére is a világ legbefolyásosabb országává válhat 2030-ra.

Ingatlanbuborék

A növekedést azonban megtörhetik még gazdasági válságok, és riasztó jelek már ma is láthatók. Egy kritikus kínai elemző azt állította, hogy a kínai ingatlanpiac összeomlása elkerülhetetlen - erről már Soros György, magyar származású amerikai befektető is beszélt. A vagyont felhalmozó kínai polgárság kevés helyre tudta befektetni a megtakarításait a kínai pénzpiac fejletlensége miatt, ezért főleg ingatlanokba, lakásépítésekbe fektették. Ez viszont ahhoz vezetett a kínai közgazdász szerint, hogy befektetési célú ingatlanokat építettek, de nem olyanokat, amelyeket a lakosság megengedhetne magának.

Az építőiparba áramló tőke felhajtotta az árakat, miközben valóságos kereslet nincs a lakásokra, azok fele üresen áll. Ezért előbb-utóbb a buboréknak ki kell pukkannia - érvelt a közgazdász hozzátéve, hogy ez azt jelentené, hogy a lakások elveszítenék az értékük akár felét is. Ez ellen orvosság lehetne, ha megadóztatnák az üresen álló lakásokat, ezzel leszorítva a bérleti árakat. Az ingatlanpiaci buborék veszélye azonban nem új, már korábban is figyelmeztettek rá, a kínai miniszterelnök pedig felvállalta politikájában, hogy igyekszik lehűteni a piacot.

Elszabaduló árak

A lakásbuborék mellett a kínai gazdaság másik veszélyforrása az infláció felpörgése. A januári infláció 4,5 százalék volt, ami jelentősnek számító mértékben múlta felül az elemzői várakozásokat. A Bloomberg piaci felmérésében részt vevő 33 közgazdász átlagosan 4 százalékos inflációra számított.

Mit ír elő a 12. ötéves terv?

Kínában 1953-ban készítették az első ötéves tervet, azóta is ilyen terminusokra készülnek az állami célkitűzések. A 11. tervet már irányelvre keresztelték, most a 12. irányelv van érvényben, amely a 2011-2015 közötti időszakra vonatkozik. Ebben nagy hangsúlyt kapott a növekedés egészségesebb pályára állítása, a fogyasztás élénkítése a beruházások rovására, valamint az, hogy az országon belüli egyenlőtlenségeket enyhítsék. A konkrétabb tervek között kitűzték, hogy 2015-ig 45 ezer kilométernyi gyorsvasútpálya épüljön, az autópálya hálózat hossza elérje a 83 ezer kilométert, az alacsonyabb keresetűek számára pedig épüljön 36 millió új lakás.

Ez azért probléma, mert szűkíti a pénzügyi gazdaságösztönzés eszköztárát. Ráadásul a kínai politikai vezetés 2015-ig 13 százalékkal akarja emelni a minimálbért, ami azonban áremelésre kényszeríti a munkaadókat, ami szintén az inflációt pörgeti. Ha a gazdasági növekedés valóban lassulni kezd, a gazdaságban lévő pénz egyre kevésbé tud hasznosulni, és csak az inflációt növeli majd.

Törékeny egyensúly

Mind az ingatlanbuborék, mind az infláció a kínaiak vagyonára veszélyes, előbbi a megtakarítókat, utóbbi mindenkit érintene. Ezeket a veszélyforrásokat egy olyan társadalom nehezen viselné, amelyet már most is komoly szociális feszültségek terhelnek, és amelyet a korrupció jár át. Télen egy Vukan nevű kínai település fellázadt a helyi kommunista pártvezető ellen, mert úgy tartották, hogy kisajátította a húszezres falu földjeit, hogy ingatlanfejlesztőknek adja el. A kínai pártvezetés először szabályos ostrom alá vette Vukant, aztán végül kompromisszumot kötött a lázadókkal, és a vezetőjüket jelölték a párt helyi szervezetének élére.

Vukan esete két változásra hívja fel a figyelmet. Egyrészt arra, hogy a korrupció ellen már eséllyel tud fellépni a társadalom, másrészt arra, hogy bár az egyik tüntető gyanús körülmények között meghalt a fogdában, a hatalom mégsem a lázadás kíméletlen elfojtását választotta megoldásként, hanem a kompromisszumot. Az eset azonban nem általános, a BBC szerint évente több ezer vita zavargásba fordul át, amelyeket nem csak a korrupció, de a szociális helyzet vagy épp adóemelés is kiválthat. Ebben a légkörben a lakáspiac összeomlása vagy az árszínvonal durva megemelkedése komoly változásokat indíthat el.