Rengeteg pénz megy el a nyakkendős nepperekre

Ángyán József lemondása után más irányt vehet a vidékfejlesztési stratégia, ami több agrárpiaci szakértő szerint nem feltétlenül baj. A kizárólag a kis gazdálkodók támogatására épülő stratégia szerintük nem életképes, mert hat-nyolc disznóval úgysem lehet megváltani a világot. A helyi gazdálkodók összefogására azonban szükség volna, mert ma rengeteg pénz megy el a nyakkendős nepperekre, és a minőséget is javítaná, ha nemcsak olcsó tömegáru lenne a polcokon.

Ángyán József elvesztette a harcot a nagyüzemi agrárlobbi ellen, erre hivatkozva mondott le januárban a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkári tisztségéről. Az államtitkár oligarchákról és zöldbárókról írt levelének nyilvánosságra hozatala után az [origo]-nak nyilatkozó szakértők szerint világosan érzékelhető volt, hogy a Fideszen, illetve a pártot támogató csoportokon belül erős a nagyüzemi lobbi, ezért nem csoda, hogy az elsősorban a kisbirtokok felvirágoztatásában gondolkozó szakember a távozás mellett döntött.

A kormány vidékfejlesztési stratégiájában és az arra épülő Darányi Ignác-tervben az egyik legfontosabb célként fogalmazódik meg a mezőgazdaság nemzetgazdaságon belüli arányának növelése, elsősorban az Ángyán által preferált helyi, kis területen - néhány hektáron - tevékenykedő gazdaságok fejlesztése, ezen keresztül pedig a vidéki élet felélénkítése. Az [origo]-nak nyilatkozó agrárszakembereket ugyanakkor megosztja az elképzelés. Tóth Péter, a tanácsadással foglalkozó Agrár-Európa Kft. vezetője, valamint Raskó György agrárvállalkozó is úgy véli, hogy bár támogatni kell a kistermelőket, a tervezet túlságosan egyoldalúra sikerült, csak erre a körre fókuszál, miközben a teljes magyarországi árualap 80 százalékát a nagyüzemek állítják elő. "Róluk nem szól a Darányi-terv, ahogy az élelmiszeriparról sem" - szögezte le Tóth.

"A szembeállításból csak baj lesz"

"A Darányi-tervet ki kell egészíteni egy agrárstratégiával, amely nem a termelőt veszi kiindulási pontnak, hanem az élelmiszer-feldolgozót, utóbbi ismeri ugyanis jobban az igényeket" - mondta Tóth, hozzátéve, hogy szerinte Ángyán József távozása óta van a kormányban szándék arra, hogy ne csak a helyi termelésről legyen szó a vidékstratégia keretében, hanem a nagyüzemek felé is nyissanak. Erre szerinte szükség is van, mert mint mondta, "nem szabad egymással szembeállítani a kis- és nagytermelőket, abból csak baj lesz".

Tóth úgy véli, egy ilyen helyzet rombolja a piacot, és túl nagy teret adhat az importnak. Szerinte az élelmiszeripart is figyelembe vevő agrárstratégiát kell kidolgozni, amit nagyszerűen kiegészíthet a helyi termelők támogatása, működése. Tóth és egy agrártermék-forgalmazó cég névtelenül nyilatkozó korábbi vezetője úgy véli, elsősorban a szervezettség, a szövetkezési hajlam hiánya és a tényleges tevékenységet nem végző nyerészkedők miatt fejlődik nehezen az agrárszektor. Lányi András, az ELTE fenntartható fejlődéssel és vidékfejlesztéssel foglalkozó docense ezt azzal egészíti ki, hogy bár támogatandó a helyi termelés fokozása, a kisgazdák között szerinte is hiányzik az együttműködés, és a támogatási rendszer is kifogásolható.

A kicsiknek szövetkezniük kellene

Arra, hogy nem elsősorban szakmai vagy agrárpolitikai problémák gátolják a magyar agrárium fejlődését, hanem szervezettségi, erkölcsi tényezők, Tóth a következő példát hozza. "Érkezik a kistermelőkhöz egy nyakkendős ember, aki helyben kifizeti, el is szállíttatja a termést, majd gyakorlatilag 20 százalékkal tovább adja a nagykereskedőnek. Gyakorlatilag semmit nem csinál, de ezzel rombolja a piacot, és a gazdák helyzetét is rontja. Ezen mindenképpen változtatni kell, mert rengeteg pénz megy el ilyen nyakkendős nepperekre. Ha a termelők szövetkezetbe tömörülnének, a szövetkezet tárgyalna a nagykereskedőkkel, megvédené a kistermelők érdekeit" - mondja Tóth, aki ezzel magyarázza, hogy amíg a kisgazdák megtermelt áruja eljut a kereskedelmi szintig, több lépcső is megdrágítja a termékeket. Tóth szerint egyébként Nagykőrösön van efféle szövetkezésre példa, itt a termelők értékesítő szervezeten keresztül szállítják be a zöldborsót egy gyárnak, és az egész rendszer évek óta flottul működik.

Egy agrártermékeket forgalmazó, közvetetten állami kézben lévő cég névtelenül nyilatkozó korábbi vezetője is a szövetkezést javasolja a termelőknek. "Egy autó csomagtartójában nem éri meg felhozni 100 kiló almát. Akiknek eladásra megfelelő minőségű termésük van, azoknak szövetkezniük kellene, de sokan nem hajlandóak erre. Legtöbbjüket csak addig érdekli a dolog, ameddig a kertből eladják a termést. Ha összeállnának, és együtt oldanák meg például a szállítást, már sokkal jobban járnának. Ebből adódik, hogy a termelők alacsony árat kapnak, és a nagykereskedők húzzák az igazi hasznot" - mondja a volt cégvezető.

Hat-nyolc disznóval nem lehet megváltani a világot

Több szakember érvel úgy, hiba volna a kisgazdaságok hazai térnyerését erőltetni. "A kisgazdaságok szerepe az élelmiszer-ellátásban a világ fejlett országaiban marginális jelentőségű, még akkor is, ha politikailag preferált e termelői kör. Hatékonyságbeli és méretgazdaságossági problémák miatt a kisgazdaságok nehezen tudnak bekapcsolódni a versenyre épülő piaci körforgásba, így az ellátásba sem. Számukra kiutat jelenthetnek a helyi, regionális piacok, amelyek sok fejlett országban - Németországban, Olaszországban - sikeresen működnek, de forgalmuk a teljes élelmiszer-kereskedelem alig 5-6 százalékát teszi ki, tehát ott is marginális jelentőségűek. Magyarországon jelenleg durván 1-2 százalék lehet a részesedésük, ha ez a duplájára emelkedik, már kitűnő teljesítmény lesz" - fogalmazott például Raskó György agrárközgazdász, aki maga is vállalkozó. Szerinte sok évtizedes visszalépést jelentene, ha a meglévő forrásokat versenyképtelen háztáji jellegű kisgazdaságok fejlesztésére fordítanák, de a költségvetés korlátos volta miatt a következő négy-öt évben nem is számít érdemi előrelépésre a családi gazdálkodáson alapuló állattenyésztés ügyében.

"A piacgazdaságot nem lehet megerőszakolni, vagyis a professzionális, hatékony termelés lehet életképes. Ehhez sok esetben nagy méretek kellenek. Hat-nyolc disznóval nem lehet megváltani a világot, az élelmiszer-biztonsági és környezetvédelmi előírások miatt ugyanis magasak a fajlagos termelési költségek. Az megoldás, hogy egy-egy családinak nevezett vállalkozás belekezd új, korszerű istállóban sertéshizlalásba, de a tartós életképességhez évi 5-8 millió forint családi jövedelem szükséges, ami minimum ezer hízó felnevelését jelenti" - fogalmazott Raskó.

Elmondása szerint egy ilyen sertésfarm létrehozása alsó hangon százmillió forint. Ha valaki tejtermelésre szakosodik, annak az egyszeri beruházási kiadása 40-50 férőhely esetén szintén százmillió forint felett lesz. A magyarországi állattenyésztés családi vállalkozási alapon történő fejlesztéséhez tehát óriási összegre van szükség. Raskó számítása szerint legalább 1000 milliárd forint kell ahhoz, hogy egy ilyen programnak statisztikailag mérhető eredménye legyen, márpedig ez jóval több annál a 300 milliárdnál, amit a Darányi-tervben az egész ágazatra elkülönítettek.

Kicsit máshová teszi a hangsúlyokat Lányi András. Az ELTE fenntartható fejlődéssel és vidékfejlesztéssel foglalkozó egyetemi docense az [origo]-nak azt mondta, a kis mennyiségben előállított, jobb minőségű és egészségesebb terméknek nem az olcsó tömegáruval és nem okvetlenül a bevásárlóközpontok polcain kell versenyeznie, hanem a termelői piacokon, amelyek Európa-szerte egyre népszerűbbek.

"A versenyképesség egyébként a támogatási rendszeren is múlik, ami nálunk megint csak a nagyüzemnek és a tömegterméknek kedvez, sajnos" - tette hozzá Lányi. Szerinte az elmúlt két évtized gazdaságpolitikája elvette a gazdák vállalkozó kedvét, és nem segítette őket, hogy földhöz, hitelhez, szaktudáshoz és értékesítési lehetőséghez jussanak. Ennek köszönhetően természetesnek tartja, hogy marginalizálódott a más uniós országokban amúgy meghatározó jelentőségű kis- és közepes méretű családi gazdaság. Meg is látszik ez a vidék foglalkoztatási helyzetén, a nagybani piacról érkező élelmiszer-kínálat színvonalán és táplálkozásunk minőségén - tette hozzá az ELTE docense.

A megoldás szerinte is az lenne, hogy a családi gazdaságok összefogjanak, például az értékesítés terén, és alternatívát kínáljanak a nagyüzemet és a külföldi beszállítókat kedvezményező kereskedelmi láncokkal szemben. "A termelői piacok elterjedéséhez persze a helyi önkormányzatoknak támogatniuk kell ezek létrejöttét, hiszen ebből a választóiknak - vevőként és eladóként - rengeteg előnyük származik" - mondta Lányi András.

Az agráriumban csak öt százalék dolgozik

Viszonylag kevesen élnek Magyarországon kimondottan a mezőgazdaságból a hivatalos statisztikák szerint. Ahol jelentősnek mondható az agráriumban foglalkoztatottak aránya, ott is csak a dolgozók ötöde szerzi ebből a jövedelmét, az országos arány pedig jóval alacsonyabb, mindössze 4,5 százalékos. Az erdőgazdálkodással és az élelmiszeriparral együtt az említett szektorokban dolgozók aránya a nemzetgazdaságon belül 8,3 százalékos. Ezek az adatok jogossá teszik azt a törekvést, hogy részben a helyi termelés megerősítésével növelni lehessen a foglalkoztatottságot a mezőgazdaságban.