Németországnak jót tenne a béremelés, az Egyesült Államoknak pedig úgy kellene az adósságával küzdenie, hogy közben nagyobb lesz a hitelállománya - ilyen javaslatokat készített a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely kedden hozta nyilvánosságra a két gazdasági nagyhatalom éves értékelését.
Az IMF működéséhez hozzátartozik, hogy a tagállamai gazdaságpolitikáját évente egyszer átvilágítja egy szakértőgárda, amely jelentést tesz. A jelentésben ajánlásokat is megfogalmaznak, hogyan fejleszthetné az adott ország a gazdaságát. Kedden publikálták Németország és az Egyesült Államok jelentését.
Németország az európai gazdaság motorjaként jelentős szerepet játszik a válság leküzdésében, és az IMF szerint vannak kockázatok, amelyek megakaszthatják a németek kilábalását. Elsődlegesen ilyen az eurózóna válsága, de egy éles olajár-emelkedés vagy a globális gazdasági lassulás is kockázatot jelent a németek számára.
A valutaalap azt javasolta a német gazdaságpolitika irányítóinak, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a belső piacukra. A fogyasztásnak azonban árt a munkaerőpiac gyengülése - ezt béremeléssel lehetne kompenzálni.
Az IMF arra is figyelmet fordítana a németek helyében, hogy bátorítsák az innovációt, és emeljék a humán tőke minőségét, azaz képzettebb munkaerőre törekedjenek. A javaslataik ellenére több a dicséret, az IMF azt írta, hogy a nehézségek ellenére a német gazdaság teljesítménye "figyelemre méltó", majd később azt is írták, hogy a németekre leselkedő veszélyek többnyire külső tényezőkből erednek.
Az Egyesült Államok számára egyenletes, de lassú kilábalást valószínűsített az IMF. Idén 2, jövőre 2,3, azután 2,8 százalékos gazdasági növekedés szerepel a valutaalapi becslésben, miközben a munkanélküliség az idei 8,2-ről csak 2017-re süllyed 6 százalék alá. A növekedést ugyanakkor a költségvetési csatározások veszélyeztetik, a 2013-ra tervezett 4 százalékpontos hiánylefaragás 1 százalék alá lökheti a növekedést a jelenlegi pályáról.
Az Egyesült Államok a válságkezelés közben alaposan eladósodott, az IMF ezért külön elemezte az államadósság pályáját. Becslésük szerint 113 százalékig növekedhet a GDP arányos államadósság 2015-ig, mivel idén még 7,5 százalékos deficitet kell hitelből finanszíroznia az államnak. Jövőre 6, utána 4,5 majd 3,3 százalékos deficitet vár az IMF.
A szakértői gárda viszont javasolt egy olyan makrogazdasági pályát, amelyben az ország államadósságából nagyobb arányban részesül a lakosság. A jelenlegi becslés szerint a GDP 79,3 százalékára emelkedhet a belső forrásból finanszírozott adósság, de az IMF szerint üdvösebb lenne, ha ez az arány 80,9 százalékig szökne föl még úgy is, hogy ez némileg nagyobb eladósodáshoz vezetne: a 2015-ös csúcsévben 114,4 százalék lenne az adósság.
Ehhez azt is elfogadhatónak találták, hogy az USA a jelenlegi becsléshez képest nagyobb deficitet hagyjon a költségvetésében. Mindez azt jelenti, hogy az IMF a jelenleginél nagyobb költekezést és eladósodást javasol annak fejében, hogy az adósság nagyobb részben kerüljön a hazai megtakarítókhoz.